Sport

Sorsolás és lánykérés volt élô adásban

Bors

Létrehozva: 2013.03.16.

Első ránézésre a német és olasz bajnok találkozója kínál igazi élményt a BL-negyeddöntőben, míg a favorit Barcelona és Real Madrid viszonylag könnyen kerülhet négy közé.

Tizenhat éve először fordult elő, hogy tegnap angol klubok nélkül sorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyeddöntőjét. Két, a végső sikerre esélyes spanyol gigász nem járt rosszul, ugyanis relatíve könnyű riválisok várnak rájuk, míg a Bayern–Juventus rangadó finálénak is elmenne.

A nyolc között az első meccseket április 2-án és 3-án, a visszavágókat 9-én és 10-én játsszák, az első találkozón a párosításban elől álló a pályaválasztó.

Málaga–Borussia Dortmund

Manuel Pellegrini, a spanyolok chilei trénere szerint minden feladat megoldható, így ez is, míg Jürgen Klopp, a Dortmund trénere szerint téved, aki azt hiszi, a három spanyol csapat közül a legveszélytelenebbet kapták.

Bayern München– Juventus

A bajorok válogatott kapusa, Manuel Neuer elárulta, akadt olyan német bajnoki meccse, amikor a hármas sípszó után nem zuhanyozott, mert annyira nem akadt dolga. – Most annál többet fogok izzadni – mondta Neuer. Antonio Conte Juventus-tréner szerint ez a párharc nemes futballháborút ígér.

Paris SG–Barcelona

Leonardo, a franciák klubigazgatója tehetséges fiataljaik számára jó rutinszerzési lehetőségről beszélt, az esetleges továbbjutási esélyről mélyen hallgatott, majd élő adásban megkérte barátnője, a Skynál dolgozó Anna Billo, aki éppen interjút csinált vele, a hölgy, akivel már van egy közös gyermeke, zavarában nem is válaszolt.

– A minap mutatták be édesapám rólam írt könyvét – mondta Gerard Pique, a katalánok védője. – Említettem neki, ha a Milant nem vertük volna ki a nyolcaddöntőben, nincs bemutató. Amúgy a PSG nem akadály.

Real Madrid–Galatasaray

José Mourinho, a “királyiak” trénere a két korábbi játékosa, Didier Drogba és Wesley Sneijder által erősített törökök ellen meccsel, ami számára igencsak pikáns helyzet. – Mindegy, kit kaptunk, én azzal vagyok elégedett, hogy januárban a Galatasarayhoz szerződtem - mondta Sneijder.

Sorompó a Baselnek

Az Európa Ligában (meccsnapok: április 4., illetve 11.) a csoportküzdelmek során a Videotont verő Basel előtt várhatóan leereszkedik a sorompó a Gareth Bale-re büszke Tottenham Spurs ellen.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek