Celeb

Vastag Csaba a sógornője combját csókolgatja

Létrehozva: 2013.03.14.

Vastag Tamás állítja, Tündi már családtag, és szerinte ez a lazaság egy táncverseny alatt belefér a bátyja részéről.

A Szombat esti láz első adásában minden fellépőnek felforrt a vére – a pezsdítő ritmusok, a versenydrukk sokakból meglepő dolgokat hozott elő. Vastag Csaba például a nagy hévben gondolkodás nélkül megcsókolta táncpartnerének combját, majd a felfokozott hangulatban a lány fenekét is megpaskolta. Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha Tünde nem Csaba öccsének, Vastag Tominak lenne a szerelme.

– Meg sem fordul a fejemben, hogy Tünde félrelépne, és persze a testvéremben is maximálisan megbízom – mondta Tamás még a verseny előtt, Csaba pedig ugyanekkor leszögezte, soha nem lenne képes elcsábítani öccse ­ked­vesét.

Szombat este mégis némileg visszatetsző volt látni Csaba ösztönös mozdulatait. De vajon Tamás ezek után sem orrolt meg a párosra? – Nagyon tetszett Csabáék tánca, és borzasztóan büszke voltam mindkettejükre. ­Sem­mi olyat nem tett a bátyám, ami nálam kiverte volna a biztosítékot, ez a lazaság bőven belefér – véli Tamás.

– Normális családban nőttünk fel mind a hárman, és már Tündi is a családunk része, ezért vagyunk közvetlenek egymással. Ha ebbe valaki többet képzel bele, azt rosszmájúnak nevezném. Számomra azonban csak a saját értékrendem fontos, Tündével pedig csak én járok és nem az egész világ! Egyedül az én tisztem megítélni, hogy mi fér bele és mi nem. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek