Celeb

Rajongók követelik: Cipő nélkül ne legyen Republic!

Bors

Létrehozva: 2013.03.14.

Amíg az együttes a frontembere halála után is a régi néven folytatná, híveik nagy része úgy gondolja: Cipő nélkül már nem szabadna Republicként koncertezni. Sokan egyetértenek a zenekarral, de mások szerint nem jó ötlet folytatni.

Az egyik internetes portálnak a Republic menedzsere megerősítette: Cipő halála után is együtt marad a zenekar. A rajongókat megosztotta a hír. Akad köztük, aki egyetért a döntéssel, mások szerint viszont Cipő tragikusan korai halála a Republic végét jelenti.

A zenekar basszusgitárosa, Boros Csaba egyébként nem szereti a rajongó kifejezést. Szerinte a rajongók azok az emberek, akik azt gondolják, hogy belelátnak az együttes életébe, ők a legjobban informáltak, pedig erről szó sincs.

– Szerencsére ők vannak kevesebben. Hiszen a nézőtéren 3-5 ezer ember van, a hivata-los Facebook-oldalunkon pedig huszonöten beszélgetnek egymással. Amíg ők a zenekar feloszlatását javasolják, addig nekik megmarad a munkahelyük. Szomorú tény, hogy Cipő nincs már köztünk. Nagyon szomorú, de mi 23 éven keresztül közös alkotóműhelyként kezeltük a Republicot.

- Egy-egy interjú kapcsán mindig együtt jelentünk meg a kamerák előtt, a számokat a jogvédő hivatal felé közösen jegyeztük. Éppen ezért engedje meg nekünk mindenki, mi döntsük el, hogyan tovább – mondta a Borsnak a zenekar basszusgitárosa.

Ütköznek a vélemények

Talán egyvalamiben értenek egyet a Republic szimpatizánsai: most nem a zenekar további sorsának van itt az ideje, hanem a gyásznak. Ennek ellenére indulatokat váltott ki, hogy a zenekar folytatja, a Face­bookot elárasztották a kommentek.

„Cipő nélkül már nem lesz ugyanolyan, mint régen, inkább oszol­jon fel a Republic!”

„Nem ugyanaz, de 4 csodálatos zenész magában hordja Cipő dalait… Nem szabad veszni hagyni!!!”

„Cipő halálával számomra a Republicnak is vége, felesleges folytatni nélküle.”

A Borsonline-on megkérdeztük: Cipő nélkül is legyen Republic? Lapzártánkkor 67 százalék nemmel, 33 százalék pedig igennel szavazott.

Kistarcsán helyezik végső nyugalomra

Jövô pénteken, Kistarcsán temetik el Bódi Lászlót, abban a temetôben, ahol édesapja is nyugszik. Eredetileg március 15-re tervezték a szertartást, de akkorra nem sikerült megszervezni, így egy héttel eltolták.

Barátja, Nagy Feró nem mond búcsúbeszédet Cipő sírjánál. – Egyszerűen nem tudok beszélni a temetéseken, elbőgöm magam. Édesanyám temetésén is elbőgtem magam. Pedig mindenki tudja, hogy amúgy nagy a szám. Elmegyek a temetésre, és sírni fogok.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Féltékeny az egész világ: végre megházasodhat Leonardo DiCaprio

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...