Celeb

Harsányi Levente örül, hogy kirúgták

Ocskó Zsolt

Létrehozva: 2013.03.14.

Harsányi Levente előtt új világ nyílt meg, mióta ­kirúgták a Music FM-től. Délutánonként játszhat a kisfiával, hétköznap is vállalhat műsorvezetést rendezvényeken, és reggel nyolcig alhat. Nem is vágyik rádiózásra.

Harsányi Levente azon kevesek közé tartozik, akik családapaként sem esnek kétségbe amiatt, hogy egyik napról a másikra megszűnik a munkahelyük. Bár váratlanul érte, amikor február végén szerződést bontott vele a Music FM, nem küldte padlóra a kirúgás.

– A Keleti mellett lakom, nyugati autóm van, egészséges a gyerekem, boldog párkapcsolatban élek, és nincs hitelem. Nem elcsépelt közhelyeket akarok mondani, de ez az öt összetevő számomra mindennél fontosabb – jelentette ki Levente, akinek elkeseredésre valóban semmi oka, továbbra is lesz mit a tejbe aprítania.

– Tíz éve rendezvények műsorvezetőjeként is dolgozom. Eddig a hétköznapra szervezett fellépéseket szinte kivétel nélkül le kellett mondanom, mert másnap reggel rádióztam. Most azonban ezeket is el tudom vállalni, így megsokasodott az ilyen jellegű munkám, a Szerencseszombatban pedig továbbra is felbukkanok két-három hetente – magyarázta Levi, aki a nyár végéig pihenni szeretne.

– Már megkerestek különböző tévés, rádiós felkérésekkel, de egyelőre szeretnék több időt szentelni a családomnak és feltöltődni. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés reggel nyolcig aludni, illetve olyan dolgokat tapasztalni és megélni, amelyeket az utóbbi tizennégy évben nem volt alkalmam. Végre a fiamra is van időm, négyéves koráig soha nem játszottam vele délután, és egyszer sem vittem el óvodába – ecsetelte új életritmusának örömeit Levi.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463512
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463512
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók