Aktuális

Beleszeretett a dadájába a lány, majd férfiként megkérte a kezét

Bors

Létrehozva: 2013.03.14.

5 évesen szeretett bele anyja legjobb barátnőjébe Bobby Fransis Barnes, majd 19 évesen összejött vele. A 31 éves asszony először furcsának tartotta a helyzetet, de az érzések őt is elragadták. Ha Bobby végre férfi lesz, össze is házasodnak.

Bobby Fransis Barnes most 19 éves, és anyja legjobb barátnőjébe, a 31 éves Donna Price-ba szerelmes. Ebben nem is lenne semmi különös, ha Bobby Fransis nem lányként látta volna meg a napvilágot, és nem 5 éves korától vigyázott volna rá a háromgyerekes anya.

A tinédzser most arra vár, hogy végre elkezdjék a nemátalakító műtétek sorozatát, hogy valóban boldog lehessen. Donna Price nem volt minden pillanatban a lány életének a része, ugyanis jó ideje nem szorul felügyeltre a tini. Éppen akkor jött rá, mennyire fontos neki az asszony, mikor sok év után viszontlátta őt egy kocsmában.

"Megpillantottam és rögtön tudtam, ő az a lány, akibe mindig is szerelmes voltam" - emlékezett vissza Bobby. A hölgy elfogadta a közeledését, bár mint mondta, nagyon tartott attól, hogy reagál majd Bobby anyja arra, hogy ők együtt vannak. Mint kiderült, felesleges volt aggódni, hiszen Bobby-t édesanyja mindenben támogatja, és sokkal nagyobb biztonságban érzi gyermekét, úgy hogy tudja, legjobb barátnőjével van együtt.

Bobby a Daily Mailnek arról is beszámolt, hogy annyira biztosak Donnával a kapcsolatukban, hogy egymás nevét már a kezükre tetováltatták, és az, hogy megkérte az asszony kezét, szinte természetesnek tűnt számukra. A női testbe születő Bobby élete eddig sem volt egyszerű, de ha túl lesz a műtéteken, talán könnyebben boldogul majd.

Mint mondta, már kisgyerekként tudta, nem jó testbe született, és mielőtt elkezdték a hormonkezelését - 2 éve - rengeteg támadást kellett elszenvednie.Úgy érzi, megtanulta kezelni az embereket, és azt, hogy állandóan piszkálják vagy beszólnak neki.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek