Celeb

Ráment a fogyókúrára az egykori szépfiú

Bors

Létrehozva: 2013.03.12.

Aggódnak az ismerősök Matthew McConaughey-ért. A színész ugyanis hiába eszik, nem hízik. A barátok attól tartanak, hogy a tavalyi 16 kilós fogyás tönkretette a szervezetét.

Az elmúlt fél évben orvosok segítségével próbálta felhizlalni magát Matthew McConaughey, aki tavaly nyáron egy szerep kedvéért kezdett drasztikus fogyókúrába.

– A film egy igaz történetet dolgoz fel, amiben AIDS-beteget alakítok, ezért kell megszabadulnom az izmaimtól és még azon felül tizenhat kilótól – mesélte akkor Larry King műsorában. – Nagyon nehezen megy, mert soha életemben nem voltam az a diétázós típus. Alig várom, hogy újra normálisan ehessek – mesélte akkor.

Ám azt nem is álmodta volna, hogy a fogyásnál sokkal nehezebb lesz majd a hízókúra. A színész ugyanis hiába próbálja visszaszedni a leadott kilókat, összesen három kilót sikerült híznia. Állítólag már a családja és a barátai is aggódnak miatta, attól félnek, hogy a kényszerfogyás annyira roncsolta a szervezetét, hogy visszafordíthatatlan állapotot okozott.

Abba pedig bele sem mernek gondolni, hogy mi lesz a karrierjével, ha nem sikerül visszanyernie híresen tökéletes izomzatát.
– Ennyi idő alatt már lassan ugyanúgy kellene kinéznie, mint a fogyókúra előtt – mondta egy szakértő a Daily Mailnek.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt