Celeb

Pénzért kész megcsalni a feleségét VV Fecó

A. T.

Létrehozva: 2013.02.20.

Nős, kétgyermekes apaként ismét egy valóságshow-ban tűnhet fel VV Fecó, ám ott kénytelen lenne ledobni a nadrágját. Ellenkező esetben aligha viheti haza a főnyereményt.

VV Fecó szexelni szeretne az Éden Hotelben! Az RTL Klub egykori sztárjának nem úgy alakultak a dolgai az utóbbi időben, ahogy szerette volna, az egyetlen boldogsága, hogy gyerekei anyját, Angélát sikerült visszahódítania – családjának azonban nem tudott biztos egzisztenciát teremteni.

A kétgyermekes apuka mindent megtett a boldogulásukért: énekelni kezdett, ám ahogy a koncertekből kevesebb lett, a család egyre inkább szorult segélyekre, Fecó pedig úgy döntött, hogy Londonban próbál szerencsét. A brit fővárosban megint csak nem jöttek be a számításai, és hazajött, kilátástalan helyzete pedig egy súlyos családi drámába torkollott: Angéla kénytelen volt elvetetni tavaly megfogant gyermeküket.

Kapcsolatuk ezt a próbát is kiállta ugyan, de hova tovább? Fecó csöbörből vödörbe esik, és szentül hiszi, hogy gondjaikat egy másik valóságshow oldja meg, ezért beadta jelentkezését a ­Via­saton induló Éden Hotelbe, amivel egy aprócska gond van csupán – az idilli környezetben játszódó műsor a férfi és nő közti kapcsolatra épít, alapkövei a vágy, a csábítás és a szex. Fecó anno azért járta meg a villát, hogy hűtlenkedése után visszahódítsa párját, így ez a műsor aligha illik a képbe.

– Hát én jelentkeztem! Jó képeket küldtem magamról, és leírtam, hogy mindent bevállalok. Muszáj nyernem, hogy biztosítani tudjam a családom jövőjét – mondta Fecó a Borsnak, de munkatársunkkal folytatott párbeszédéből kiderült, hogy nem is tudja, miről szól az Éden Hotel. Elárultuk neki!

– Így jártam. Ha szex, akkor legyen szex, bevállalom! Képes vagyok arra, hogy a dumámmal bárkit elcsábítsak. Udvarlásban verhetetlen vagyok, Angélát pedig majd egy újabb valóságshow-ban visszahódítom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674914
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...