Celeb

Delhusa Gjon babáját gyászolja

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2013.02.19.

Delhusa Gjon lelkén soha be nem gyógyuló sebet ejtett titkos olasz barátnője. A római hölgy majdnem két évig élt távkapcsolatban az énekessel, s szerelmüknek gyümölcse is fogant.

Megdöbbentő történettel állt elő Delhusa Gjon. Az 59 éves énekes a TV2 Frizbi című szerdai műsorának felvételén beszélt arról először, hogy 2011-ben egy olasz énekesnő, egy ünnepelt sztár mellett találta meg a boldogságot. A szerelem, amely már rég hiányzott a férfi életéből, tökéletesnek tűnt. Gjoni és a hölgy kapcsolatát még a távolság sem tette tönkre.

– Ő Rómában él, olasz, szakmabeli, mint én – magyarázta megtörten Hajdú Péternek az énekes, aki azt is elárulta, hogy a hölgy sokszor jött Magyarországra. Aztán 2012 őszén tovább fokozódott boldogságuk. – Váratlanul lett terhes. Sokat beszélgettünk arról, mi legyen. Arra jutottunk, megtartjuk a gyermeket. Teltek-múltak a napok, elfogadtam és örültem, hogy újra apa leszek.

- November környékén kezdtem el aggódni, mert nem látszottak rajta a terhesség jelei. Nem nőtt a pocakja. Miután rákérdeztem, elárulta, elvetette a gyermeket. Megdöbbentem, összetörtem. Azt mondta, úgy érezte, ez a gyerek lezárná a karrierjét. Máig nem tudtam feldolgozni. December elején szakítottunk, de azóta is olyan, mintha egy rossz álomban élnék – mesélte a kamerák előtt könnyes szemmel.

A Bors arra is kíváncsi lett volna, vajon ki lehet az a sztár, akit Delhusa behálózott, de hiába faggattuk az énekest, bővebben nem kívánt nyilatkozni az ügyről. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek