A Bors munkatársai felkeresték a fővárosi kórházat, ahol megerősítették, hogy a zenészt náluk ápolják. Ottjártunkkor az intenzív osztályhoz vezető folyosón, a padon kucorgott könnyben úszó szemmel, elgyötört arccal Cipő felesége, Zsuzsa, aki két gyereket szült a zenésznek.
– Egyelőre semmit sem tudok, arra várok, hogy kijöjjön az orvos – mondta remegő hangon a törékeny, szőke asszony. Arca és tekintete félelmet és kialvatlanságot tükrözött. – Tényleg nem tudok semmit sem mondani, csak reménykedem. Amíg nem jön az orvos, addig szeretnék egyedül várni. Utána talán többet tudok mondani – sóhajtotta Zsuzsa, majd visszaült a padra, és a sarokba húzódva várt tovább.
Néhány órával később a Republic együttes sajtósát, Halász Zoltánt telefonon értük el, aki sokkal több információt nem tudott adni Cipő állapotáról, de némi biztató hírrel szolgált. – Csak ugyanazt tudom mondani, amit Zsuzsi, de a zenekar menedzserétől, Abella Miklóstól úgy tudom, Cipő jobban van. Biztosat azonban csak Zsuzsi vagy ő tud, amikor már beszéltek az orvossal – tette hozzá.
Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa a zenekar többi tagjával közösen szorít Cipô felépüléséért. Lapunknak elmondta, hogy most milyen állapotban van az együttes szívbeteg frontembere. – Engem is nagyon megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy csütörtökről péntekre virradóra valamiféle szivritmuszavar lépett fel nála, és azonnal kórházba kellett vinni – kezdte Boros.
– Jelenleg az intenzív osztályon van, mélyaltatásban, arra várunk, hogy visszatérjen. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig kell altatni, nyilván azért van erre szükség, hogy pihentebb állapotba kerüljön, mint volt – részletezte a muzsikus. – Szerencsére operálni nem kellett, de néhány koncertet lemondtunk – a tudtán kívül. Azért hangsúlyozom ezt, mert ha nem lenne mélyaltatásban, ő egészen biztosan nem engedte volna, hogy egyetlen fellépés is elmaradjon – tette hozzá Boros Csaba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.