Aktuális

Szörnyű halált halt az orvos miatt a 3 éves kislány

Bors

Létrehozva: 2013.02.15.

A legalapvetőbb vizsgálatokat sem végezte el az orvos, aki olyan állapotban küldte haza a kisgyereket, hogy másnap meghalt. Egy sima infúzió megmenthette volna.

Kiszáradásban halt meg a hároméves Mylee Ward, akihez a szülei akkor hívtak orvost, miután már három napja nem akart enni és inni, írja a Mirror.

A kislány egy ritka agyi rendellenességben szenvedett, ami hátráltatta a fejlődését, beszélni sem tudott, de a szülei szerint egyébként egészséges, jókedvű, és jó étvágyú gyerek volt.

A doktornő, akit kihívtak hozzá, súlyosnak ítélte meg a helyzetet, és azonnal kórházba vitette a kicsit.

Ám az ott dolgozó ügyeletes orvos, aki egyébként egy kollégáját helyettesítette, éjjel egykor hazaküldte a kislányt azzal, hogy szedjen antibiotikumot. Előtte azonban a legalapvetőbb vizsgálatokat sem végezte el, sem vérvételt, sem vizeletvizsgálatot nem kért.

A gyerek állapota másnapra annyira leromlott, hogy végül meghalt - a halál okaként kiszáradást állapítottak meg.

Az apa azt mondta, hogy a lánya ijesztően öregnek tűnt. „Nagyon furcsa volt, reggelre úgy nézett ki, mint egy kicsi öregasszony. Beesett volt a szeme, és sötét karikák éktelenkedtek körülötte” -mondta el Kevin Ward.

Az édesanyja nem sokkal később ájultan találta a kislányt a járókájában.

„Sokkos állapotba kerültem - mesélte az anya. - Lefektettük a földre, de semmire nem reagált.”

A kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, pedig ha előző nap rendesen ellátják a gyereket, a tragédia egy sima infúzióval megelőzhető lett volna. A gondatlan orvos ellen eljárás indult, de sokan a szülők felelősségét is felvetik - hogyan hagyhatták három nap alatt ilyen állapotba jutni a gyereküket?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636513
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636513
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091060_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenettel hagyta hátra Magyarországot Rubint Réka és Schobert Norbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány