Celeb

Durván betámadták Balázs Klárit

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.02.13.

Kemény kritikákat kapott Balázs Klári A Nagy Duett első adása után. A nézők szerint a zsűritagnak egy őszinte pillanata nem volt, és csak rossz asszisztensnek tûnt Dobrády Ákos és Kasza Tibor mellett.

Hatalmasat robbant A Nagy Duett második szériájának első adása, a nézettségi adatok messze felülmúlták a SuperTV2 elvárásait. A sok néző azonban egyet jelent a sok kritikussal, akik a vasárnapi adás után megállás nélkül kommentálták a zsűritagok teljesítményét, és sajnos nem csak kedves kommentekkel illették őket.

A legkíméletlenebb beszólásokat Kasza Tibi és Balázs Klári kapta – az énekesnő negédes stílusa, és az összes produkció után elhangzott „szerelmet
érzek a levegőben” megjegyzése tömegeknél verte ki a biztosítékot. Klárika elgondolkodott a történteken.  – Ez volt az első adás, a zsűri és a versenyzők is csak tapogatóznak – nyilatkozta a Borsnak. – Az az igazság, hogy a műsor után volt min törjem a fejem, mert én is éreztem, hogy nem tudtam önmagam lenni.

Klári szerint az a legfőbb gond, hogy sokszor érzi úgy, a közönség ráaggat egy szerepet, ami köszönőviszonyban sincs az igazi énjével.  – Ennek nagyon gyorsan véget vetek – magyarázza. – Meg szeretném mutatni, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagyok, akiben egy cseppnyi rosszindulat sincs. Karakteres véleményem van a dolgokról, amit képes vagyok kulturált módon elővezetni. Tyúkanyónak semmiképpen sem nevezném magam, Ákos és Tibi mellett én vagyok a rangidős zsűri. 

Klári egyébként az építő kritikát megszívleli, A Nagy Duett következő adására pedig ígért némi meglepetést is. Alig várjuk, hogy mi lesz az. Földvári Zsófi 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...