Aktuális

Kézdy öngyilkosságának okait a fia is kutatja

GYLF

Létrehozva: 2013.02.12.

A legszűkebb körben gyászolja családja Kézdy Györgyöt. Fiát, Márkot sokkolta édesapja halála, a hozzátartozók sem értik, hogy a színész miért dobta el magától az életét. A színművészt kezelő kórház továbbra is szűkszavú.

Kézdy György tragédiája lesújtotta a közeli hozzátartozókat. A Borsnak telefonon sikerült utolérnie a színész fiát, akit hallhatóan nagyon megviselt édesapja halála.

A család sem érti, miért döntött úgy az elismert és az ország által szeretett hetvenhat éves színész, hogy véget vet életének.

Márk lapunk munkatársának megköszönte az elmúlt napokat, hogy emberséggel, megértéssel próbáltuk munkánk során megközelíteni édesapja halálát, és annak körülményeit. Nyilatkozni pedig csak azért nem kívánt, mert a családdal megegyeztek, hogy csendben, a legszűkebb körben gyászolják majd Kézdy Györgyöt, az édesapát, a nagyapát.

Tegnap egy roppant szűkszavú közleményt adott ki a Kézdy Györgyöt ápoló Uzsoki kórház főigazgatója.

„Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy az intézményünkben ápolt Kézdy György péntek éjjel tragikus körülmények között elhunyt. A halál körülményeit a rendőrség vizsgálja. A tragikus eseményről az ügy lezárásáig az intézmény vezetői, dolgozói a család kérésére nem adnak felvilágosítást” – írta közleményében Ficzere Andrea.

Dr. Ábrahám Csaba ügyvéd, egészségügyi szakjogász szerint ha bebizonyosodik, hogy a kórház személyzetét felelősség terheli Kézdy György öngyilkosságával kapcsolatban, akkor a család kártérítési pert indíthat az intézmény ellen.

– A kórházat felügyeleti, őrzési kötelezettség terheli. Számos olyan ügyben kellett már a bíróságoknak dönteniük, amelyben az őrzési kötelezettség elmulasztása miatt kártérítési felelősség volt a jogvita tárgya – tette hozzá a jogász.

Mint arról a Bors beszámolt: Kézdy Györgyöt a III. Belgyógyászaton kezelték. Úgy tudjuk, hogy az osztályon 44 betegágy található. A felújított épületben kamerák működnek, informá­cióink szerint a rendőrség elemzi a felvételeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614013
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614013
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614013
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"