Celeb

Munka nélkül maradhat Kembe Sorel és Zsófi

Létrehozva: 2013.02.12.

Feszített tempóban írja az élet Kondákor Zsófi és Kembe Sorel történetét: alighogy összejöttek, a színésznő teherbe esett, és hamarosan távozik a sorozatból. Párja állása csak a produceren múlik.

Egy hónapja sincs, hogy a Jóban Rosszban színészei elismerték, a kamerákon kívül is romantikus szálak kötik össze őket, néhány napra rá pedig bejelentették: nyár közepére babát várnak. A gólyahír alaposan felforgatta a Csillagvirág Klinikát, hiszen Zsófi nem sokáig maradhat képernyőn, mivel gömbölyödő pocakját nehéz lesz eltakarni.

– Remélem, hogy Veronikával nem történik semmi végzetes, és a baba születése után visszatérhetek a sorozatba –mondja a színésznő. – A producerünket ismerve bármi megeshet, de bízom benne, hogy most nem valami brutális megoldást választ.

Zsófi és Sorel karakterei a képernyôn olyannyira összenőttek, hogy elképzelhető, az egyik távozása után a másik is érdektelenné válik.

– Szerintem Józsinak Veronika nélkül is van helye a sorozatban – magyarázza Sorel. – Bízom benne, hogy az írók kitalálnak nekem valamit.

Aki nyomon követi a csillagkúti eseményeket, az tudhatja, hogy valóban bármi megtörténhet a klinikán, hiszen a Jóban Rosszban készítői semmilyen csavaros megoldástól nem riadnak vissza.

– Veronikát és Józsit a nézők együtt szerették meg, és sokan várták, hogy a képernyőn egymásba szeressenek –mondta a Borsnak Nagy Tamás producer. – Nem árulhatom el, hogy mi vár rájuk, csak annyit mondhatok, hogy a sorozattól megszokott, izgalmas és fordulatos megoldásra jutottunk.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról