Aktuális

Ököllel ütötték a beteget az intenzíven

Sütő Dániel

Létrehozva: 2013.02.09.

Megütötték a kórházban fekvő, védekezésre képtelen Erzsébetet az intenzív osztályon – mondta a Borsnak az asszony lánya. A rendőrség nyomoz, a kórház alaptalannak tartja a vádat.

Több mint egy éve fekszik magatehetetlenül a kórházban az 59 éves Mák Istvánné Erzsébet. Szervezetét egy ritka idegrendszeri betegség támadta meg, lebénult.

Alapvető életfunkciói még működnek, de gép lélegezteti már jó ideje, és szondán keresztül táplálják. Lánya, Vezsenyi Szilvia gondozza a kórházban. Voltak közte és a intézmény személyzete között kisebb-nagyobb súrlódások, mert szeretné a legjobb ellátást biztosítani édesanyjának.

Az azonban megdöbbentette, amikor arra ment be, hogy valaki megütötte a magatehetetlen beteget.

– Édesanyám beszélni nem tud a gégemetszés miatt, de a szájáról le tudom olvasni, amit mondani szeretne. Ha szólni akar, cuppog. Egyedül a fejét tudja valamelyest jobbra és balra mozgatni – mondta Szilvia a Borsnak.

– Ő nagyon erős, jó kedélyű, sokat mosolyog. Azon a reggelen viszont rendkívül komor volt. Megkérdeztem tőle, mi a baj. Azt mondogatta: „az arcom, az arcom”. Először azt hittem, valami megcsípte, mert duzzadt és piros volt az arca jobb fele. Aztán leesett, hogy januárban vajmi kevés az esély erre. Faggattam, mire azt felelte: „bántottak”, és elmesélt mindent. Január 28-án éjszaka történt: összegyülemlett a váladék a légcsövében, és kérte, hogy szívják le, hiába. Sírni kezdett, és a zokogástól összegyűlt a nyál a szájában. A fejét kicsit oldalra billentette, és minden a vállára folyt. Egy ügye­letes a szobá­ba lépve meglátta, hogy mi történt, és leteremtette azért, ahogyan kinéz, majd arcon ütötte – idéz­te édesanyja szavait Szilvia, aki úgy véli, jobban járna mindenki, ha hazavihetné anyukáját a kórházból.

– Az ápolását többnyire így is én végzem. A kanülcserétől a ballonos lélegeztetésig mindent megcsinálok, és az otthoni gépi lélegeztetést is meg tudom tanulni. Ez a betegség tulajdonképpen gyógyíthatatlan. Becslések szerint négy-tíz évet él még a beteg. Tisztában vagyunk vele, hogy otthon kockázatosabb minden, de anyu is jobban érezné magát, és én is nyugodtabb lennék – tette hozzá. Szilvia kérdőre vonta az érintetteket. A kórházban csináltak röntgent, de az nem mutatott törést.

– Akkorát nem kapott. De az arcán egyértelműen látszott az ütés nyoma. Nem hinném, hogy édesanyám kitalálta ezt a történetet. Ezért tettem feljelentést – tette hozzá Szilvia.

Megkerestük az érintett kórházat is.

– A hozzátartozó vádját teljesen alaptalannak és képtelennek tartjuk, és kórházunk minden dolgozója nevében visszautasítjuk. A több mint négyszáz napja tartó kezelés, gépi lélegeztetés során a betegnél felfekvés sem alakult ki, ez is bizonyítja a gondos ápolást – írta lapunk megkeresésére a kórház vezetősége.

Szilvia másként vélekedik. Több fényképet is mutatott lapunknak, amelyet mobiltelefonjával készített: számtalan alkalommal találta édesanyját az előző este ráadott pelenkában, ami reggelre teljesen átázott. S ez csak egy példa a sok közül.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608710
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban