Aktuális

Katasztrófákat hoz a Kígyó éve

Bors

Létrehozva: 2013.02.09.

Súlyos csapás érheti a bolygót idén, legalábbis a kínai naptár szerint. Holnap köszönt be ugyanis ismét a Kígyó éve, amely 12 éves ciklusokban érkezik. A legutóbbi hozta el szeptember 11-ét.

Félelemmel vegyes kíváncsisággal várják az asztrológusok a vasárnapi kínai új évet. Tizenkét év után ugyanis ismét a Kígyó következik, amely nem éppen a békeidőkről ismert.

Rendkívül súlyos csapások és katasztrófák történtek a Kígyó évében, amelyek sokkolták az emberiséget. Legutóbb például 2001-ben volt Kígyó éve, akkor, amikor szeptember 11-én minden idők legsúlyosabb terrortámadását hajtották végre az Egyesült Államokban.

Előtte, 1989-ben pedig szintén egy katasztrofális tragédia történt, akkor fojtották vérbe ugyanis a Tienanmen téri diáktüntetéseket Kínában. 1941-ben indult meg a támadás Pearl Harbor ellen, amely kirobbantotta a háborút az USA és Japán között.

1929-ben egy más jellegű katasztrófa is kirobbant, ekkor kezdődött ugyanis a nagy világválság, amelyet csak hosszú évek után sikerült kiheverni. Bár a világ gazdasága most sem szerepel túl fényesen, elképzelhető, hogy ismét súlyosbodik majd a pénzügyi válság.

A feng shuival és a kínai asztrológiával foglalkozó szingapúri nagymester, Tan Khoon Jong szerint idén várhatóan kettészakad majd az Európai Unió, Japán és Kína között pedig kirobban a háború. A két ázsiai ország között jelenleg rendkívül feszült a helyzet egy  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten