Celeb

Dénes érintése nyugtatja Szilvit

Bors

Létrehozva: 2013.02.04.

Szavak nélkül, finom érintésekből, apró rezdülésekből is megérti egymást Pál Dénes és Agárdi Szilva. A lány rettenetesen izgult A Dal című verseny élő adásában, de újra számíthatott a fiúra.

Ismét elsöprő sikert aratott Pál Dénes és Agárdi Szilvia duettje, ezúttal az Eurovíziós Dalfesztivál selejtezőjében. A kökényszemű fiú már komoly rutint szerzett a színpadon és a kamerák előtt a Voice-ban, Szilvi viszont először énekelt élő adásban.

Nem is tudta leplezni izgalmát, egész testében remegett, amikor belekezdett a Szíveddel láss! című dalba. Szerencsére partnerére most is számíthatott.

– Dénes végig ott volt mellettem, és már a színpadra lépés előtt igyekezett megnyugtatni. Mondta, hogy mosolyogjak sokat, lélegezzek mélyeket, és igyekeztünk viccelődéssel elütni az időt – mondta a Borsnak az aliglátó lány. – Sokat nevetgéltünk, így oldottuk a feszültséget.

Szilvi a színpadon szavak nél­kül kommunikál Dénessel, mert elmondása szerint már a legapróbb rezdülésekből is értik egymást.

A Voice nyertesének sem volt könnyebb dolga, mint párjának: egyszerre kellett figyelnie az énekesnőre, és saját teljesítményére.

– Éreztem, láttam rajta, hogy az elején rettentően izgult, szóval igyekeztem úgy közeledni felé és úgy megérinteni, hogy megnyugodjon. Persze közben énekeltem is, szóval két dologra figyeltem egyszerre. Nem férfinak való feladat, de megoldottam – mosolygott a fiú, aki már azon morfondírozik, hogyan tudná enyhíteni Szilvi lámpalázát a folytatásban.

– Nekem sokat segít, ha veszek egy nagy levegőt, aztán lassan kifújom. Mondtam Szilvinek is, mielőtt kimentünk a színpadra, hogy zárja ki a külvilágot, csak rám figyeljen, és merüljön el a dalban – tette hozzá Dénes.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...