Sport

Kettétört karrierje miatt lett öngyilkos Barna Róbert

j

Létrehozva: 2013.02.01.

Egy súlyos sérüléssel és az emiatt tönkrement karrierjével indokolta öngyilkosságát a testvérének címzett búcsúlevelében a testépítőbajnok, Barna Róbert.

Éretlenül és csodálkozva fogadták a tragikus hírt a testépítők. Vajon mi vihet rá egy sikeres, több fitnesztermet üzemeltető sportembert arra, hogy felakassza magát?

– A tönkrement élete – szolgált magyarázattal testvére, Judit, akinek a vidéki házához vitte a végzetes éjjelen Robi a búcsúlevelét. – A férjem találta meg a postaládában, s azonnal kocsiba pattant, de már késő volt... A tavaly októberben történtek végződtek tragédiával. Robi összeszólalkozott egyik versenyzőtársával, B. Gergellyel, aki többször is úgy megrúgta , hogy mindkét combizma leszakadt a térdéről.

Mindkét lábát begipszelték, hetekig nálunk lábadozott. Talán rendbe jött volna, de nem tudott edzéseket vezényelni, edzeni, pedig újra versenyezni szeretett volna. A testépítés volt az élete, a munkája, odalett a karrierje, erről írt abban a levélben. A vétkes hiába takarózik azzal, hogy Robi csak elesett, a hatóságok kezében van az orvosi szakvélemény, amely „testi erővel kifejtett külső behatásról” ír. Már meg is indult az eljárás ellene.

Állítólag azért szólalkoztak össze, mert B. Gergely többször beszólt a Facebookon Barna Róbertnek, ez a vita fajult a tettlegességig októberben. A kommentelők is a sérülés és a kettétört karrier összességének tulajdonítják a tragédiát. Megpróbáltuk megszólaltatni az ügyben érintett másik felet is, B. Gergelyt is, ám telefonja néma volt...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított