Celeb

Új mellet varázsol a betegeknek Anikó

B. M.

Létrehozva: 2013.01.30.

Irigylésre méltó lehet egy sminkmester élete, de Molnár Anikó nem csak sztárok arcát festi és maszkírozza. Az egykori ValóVilág-játékos már több rákbeteg, amputált keblű nőnek is ­teto­vált mellbimbót.

Még csak alkalmi munkái vannak Molnár Anikónak – aki Los Angelesben tanulta ki a sminkes- és maszkmesteri szakmát –, de egyre többször hívják dolgozni.

Legutóbb például Villám Gézát maszkírozta zombinak a Bamako-ralira, az eredmény pedig igazán élethű lett.

– Géza keresett meg a Facebookon, hogy a verseny startjánál szeretne valamilyen rendhagyó jelmezben megjelenni – meséli Anikó. – Megemlítettem neki, hogy van egy kis kellékem, egy csavar, ő pedig ragaszkodott hozzá, hogy használjuk fel. Két óra alatt tulajdonképpen egy szétroncsolódott fejű, autószerelő zombivá változtattam.

Anikónak az az álma, hogy egyszer nagy költségvetésű filmes produkciókban is kamatoztathatja a tudását.

– Készen állok arra, hogy a szakmában végigjárjam a szamárlétrát. Szerencsére megtalálnak a feladatok, de nagyon sokat kell a háttérben dolgoznom, hogy egyszer biztos egzisztenciát tudjak építeni. Az elmúlt tíz évem a bulvárról szólt, a jövőben viszont nem VV Anikó szeretnék lenni, hanem Molnár Anikó smink- és maszkmester.

Az egykori valóságshow-szereplő egyelőre leginkább sminktetoválásokat készít, de egyszer-egyszer rákos betegeknek is nyújt segítséget.

– Mellbimbó-tetoválást készítek olyan hölgyeknek, akik rákbetegség miatt elveszítették a mellüket, majd implantátumot kaptak. Képtelenség szavakkal kifejezni azt az örömöt, amit az arcukon látok, amikor érzik, hogy visszanyerték a nőiességüket – mondja Anikó, aki még a kopaszodásra is tud megoldást. – Az anyukámnak például most fogom tetoválni a fejbőrét egy speciális technikával, ami egyfajta hajdúsítás. Nagyon jó érzés segíteni az embereken.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713426012
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139873_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713426012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713426012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713426012
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére