Celeb

Sorozatszerepet kapott VV Anikó

F. F.

Létrehozva: 2013.01.29.

Újra felbukkan az RTL képernyőjén Nádai Anikó. A ValóVilág egykori szereplője most egy napi sorozatban tûnik fel, és ismét önmagát kell adnia.

Nádai Anikó azon kevés valóságshow-hős közé tartozik, aki nem tűnt el a süllyesztőben. A fekete szépséget a ValóVilág 4 révén ismerhette meg az ország, de utána is az RTL Klubnál maradt.

Először a Belevaló műsorvezetőjeként próbálta ki magát, majd A gyanú árnyékában című dokureality készítésében is részt vett. Tévés karrierjének következő lépcsőfoka az RTL Klub új fikciós műsora, az Éjjel-nappal Budapest lesz.

– Izgalmas kihívás számomra ez az új szerep, mivel a többi szereplőhöz hasonlóan nincs színészi tapasztalatom. Bár önmagamat kell adnom, sok az improvizációs elem a sorozatban, vagyis teljesen más, mint amit eddig csináltam. A sorozatban szeretnék minél hitelesebb és szerethető lenni – mondta a Borsnak Anikó, akiről

VV Éva nemrégiben azt állította egy rádióműsorban, hogy az RTL Klub egyik nős rendezőjébe szeretett bele. Bár szerettük volna megtudni, hogy a munka mellett a ­ma­gán­élete is kiteljesedőben van-e, erről nem kívánt nyilatkozni. – A magánéletemről egyáltalán nem beszélek – mondta szűkszavúan Anikó, aki korábban egy másik kollégájával, Istenes Bencével járt.

Az RTL és az IKO közös produkcióját február 11-étől naponta egy órában láthatják a nézők. Az új sorozat közös lakásban élő fiatalok mindennapjait és bulizásait mutatja be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket