Aktuális

Drog miatt vágta át anyja nyakát Martin

Létrehozva: 2013.01.29.

Drogmámorban végzett édesanyjával egy húszéves férfi. P. Martin megfojtotta az asszonyt, majd átvágta a torkát. Mónika „bűne” csupán az volt, hogy nem engedte kiütött fiának, hogy otthon aludjon.

„Anyánk öngyilkos lett, hívd a mentőket!” Vasárnap este ezekkel a szavakkal hívta fel a húgát P. Martin, majd a hódmezôvásár­helyi családi házhoz érkező mentőknek és rendőröknek is megpróbálta beadni a mesét. A lakásban holtan találták a srác 43 éves édesanyját, a nyomokból azonban rögtön látszott, hogy Mónika nem végezhetett magával. Martin hamar megtört, és beismerő vallomást tett.

– A nyomozóknak elmondta, hogy megromlott a kapcsolata az anyjával, ráadásul vasárnap össze is vesztek. Amikor este hazament, anyja nem akarta, hogy otthon aludjon, ezért megölte az asszonyt – közölte a Borssal Szenti Szabolcs, a Csongrád megyei rendôrszóvivő. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a fiatal drog hatása alatt állt tette elkövetésekor.

Az Ábrai Károly utca lakói szerint a tragédiának számos előjele volt. Gyakran hívták a házhoz a mentőket vagy a rendőröket, köztudott volt, hogy Martin drogfogyasztó. Egyszer öngyilkosságot kísérelt meg, de idejében orvoshoz került. Megjárta a pszichiátriát, onnan azonban elengedték, miután gyógyszereket írtak fel számára. Édesapja már régóta külön élt a családtól, s nemrég húga is elköltözött.

– Folyton pénzt követelt az anyjától, aki nem akarta, hogy fia drogra verje el a fáradsággal megkeresett pénzt – mesélte egy neve elhallgatását kérő szomszéd.
A Bors utolérte P. Martin édesapját, de a megtört férfi nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082658_auto_resized.jpg
life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány