Sport

Bozsányi a támadója szemébe akar nézni

Bors

Létrehozva: 2013.01.28.

A megkéselt Bozsányi Gergő már otthon, Szigetszentmiklóson lábadozik, és alig várja, hogy támadója szemébe nézhessen. A 19 éves sportoló bízik abban, hogy újra versenyszerűen birkózhat.

Mint azt a Bors megírta, csütörtökön önként feladta magát a rendőrségen V. Róbert, aki azt vallotta, újév hajnalán Bozsányi Gergőt, a Sziget SC 19 éves szabadfogású birkózóját és barátját, a bokszoló Sávoly Gergőt is ő szurkálta meg.

A birkózót szigetszentmiklósi otthonában látogattuk meg, ahol elmondta, alig várja, hogy támadója szemébe nézzen.

– Ha nem jövök haza szilveszterezni Londonból, baj sem történik – mondta Gergő, aki hónapokig dolgozott felszolgálóként egy angliai étteremben. De mivel hiányoztak a ­sport­társak és a barátnője, Rebeka, hazajött az óévbúcsúztatóra Szigethalomra, a Zsigmond sörözőbe. Ám ott nemcsak 2012-től, de majdnem az életétől is elbúcsúzott.

Barátját, Sávoly Gergő bokszolót a söröző vécéjében többször megszúrták, s amikor Bozsányi a segítségére sietett, őt is meg­döfték.

– Az egész borzalom három-négy percig tartott, lehajtott fejjel éppen telefonáltam, mert át akartunk menni egy másik buliba, amikor a támadók hirtelen ránk törték az illemhely ajtaját. Annyit láttam, hogy a barátom jobb vállából a plafonig spriccel a vér, fölé hajoltam, de segíteni már nem tudtam, mert engem is megszúrtak – folytatja Gergő.

– Máig nem tudom, mi volt a késelés oka. Nem kötekedtünk, sőt, még csak kihívóan sem viselkedtünk. 

Három napig lebegett élet és halál között, hat és fél órás műtéttel mentették meg.

– Szerencsémre a belső vérzés a gerincem, vagyis a hátam felé irányult, ha más irányt vesz, már nem beszélgetnénk... Jobban is becsülöm az életet, mint január elseje előtt – tette hozzá.

Korábban hagyta ott a kórházat, ugyanis ketten is meghaltak a kórtermében, ami elborzasztotta. Nyárig azonban nem kezdheti újra a sportolást, és nem is dolgozhat.

Nyolc kilót leadott, képtelen emelni, pedig most kapott ajánlatot, fuvarozóként elhelyezkedhetne, ami jól jönne, mert nem veti föl a pénz. Viszont megfogadta, ha teljesen fölépül, hálaadó misét mondat a templomban, és köszönetet mond az orvosoknak, Istennek, na és a barátainak, akik tartják benne a lelket.

– A halál közelsége keményebbé tett, ám azt sose felejtem el, hogy csak a bőröm tartotta vissza a kitüremkedő beleimet miután a penge belém szaladt. Tudom, még nagyon hosszú út vezet addig, hogy újra versenyszerűen birkózhassak, de nem adom fel.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított