Celeb

Lehúzták Ashton Kutcher új filmjét

Létrehozva: 2013.01.27.

A színész Steve Jobs életéről szóló filmben játszik főszerepet. A kritikusok szerint unalmas és egyoldalú lett a mozi.

Pénteken debütált a Sundance Fesztiválon Steve Jobs életéről szóló film, az Apple atyját Ashton Kutcher alakította. Úgy tűnik azonban, alulmúlta a várakozásokat a mozi: Casey Newton kritikus például azt írta: unalmas, egyoldalú és nyalizós.

- A mellékszereplők csak azt hajtogatják, hogy lehetetlen feladatokra vállalkozik Jobs, ő pedig minden alkalommal elhesegeti a figyelmeztetéseket és belevág - ez ismétlődik unos-untalan, de nem jutnak sehová. Ashton Kutcher karakterén kívül egyet sem írtak meg rendesen - fogalmaz Newton.

Ráadásul, meg nem történt beszélgetéseket is beleszőttek az írók - utólag egyébként szabadkoznak és állítják, nem szó szerinti önéletrajzi filmet szerettek volna készíteni.

- A film szerint megkérdezem, hogy ugyan ki akarna számítógépet venni, Steve pedig visszakérdez, hogy honnan tudnák az emberek, hogy mire van szükségük, ha még nem látták? Soha nem beszélgettünk ilyesmiről. Nagyon rosszul formálták meg a karaktereket, egyáltalán nem ilyenek voltunk - mesélte Jobs korábbi munkatársa, Steve Wozniak.

Steve Jobs 2011-ben vesztette el a harcot a rákkal. Nem sokkal a halála után megjelent önéletrajzi könyve, a szerepre is ekkor kérték fel a színészt.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról