Sport

Csobot Adél MezTelenül kézilabdázott

jk

Létrehozva: 2013.01.22.

Aligha fogja felcserélni énekesi karrierjét a kézilabdázásért Csoboth Adél. Az X-Faktor énekesnőjét a SportKlub MezTelenül című műsora kedvéért az FTC-PLER játékosai megismertették a sportággal, de hamar kiderült, hogy nem igazán érzi a labdát...

Talán a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar csapat adta az ihletet Csobot Adélnak, hogy ő is kipróbálja a kézilabdázást. Az X-Faktor énekesnője hirtelen felindulásból meglátogatta az FTC-PLER kéziseinek egyik edzését, ahol Székely Mártonék egy gyorstalpaló előadás keretében igyekeztek megtanítani a csinos, ifjú hölgyet a sportág alapjaira. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, így Adél alighanem megmarad az éneklésnél...

Adél persze nem csupán a maga szórakoztatására lépett pályára a lőrinci csarnokban, a SportKlub MezTelenül című műsorának kamerái előtt próbálta ki magát. Az X-Faktor harmadik helyezettje számára azért nem idegen a sport, annál is inkább, mert gyerekkorában sokat focizott.

– Őszintén bevallom, nem vagyok az az igazi sportos alkat, pedig kiskoromban kifejezetten fiús voltam, állandóan fociztam – árulta el az énekesnő. – Ez mára megváltozott, a nőiesebb mozgásformák, például a tánc sokkal jobban vonz, ennek a színpadon is jó hasznát vehetem. Mindenesetre irigylem és becsülöm azokat, akik kitartóan és rendszeresen sportolnak. Anyukám mindig is szerette volna, ha én is így teszek, de valahogy nem jött össze.

Szóval a rajongók megnyugodhatnak, Adél nem cseréli fel énekesi karrierjét a kézilabdázás kedvéért, igaz, egy rögtönzött közös éneklés során az is kiderül, hogy a kézisekből sem lesz egyhamar popsztár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik