Aktuális

Gatyában vitte el a TEK a milliárdos rendőrt

K. V.

Létrehozva: 2013.01.15.

Az élet produkálja a legkülönösebb történeteket. A Készenléti Rendőrségnél dolgozó D. Attila orgazdaságra adta a fejét, pedig a pénzre aligha volt szüksége: élettársa tavaly óta lottómilliárdos.

Megdöbbentő, első hallásra szinte hihetetlen történet rajzolódott ki a szegedi ékszerlopás felderítésével. Amint arról a Bors beszámolt: a tolvajok a Smaragd Ékszerüzlet alatti pincéből megbontották a födémet, így jutottak el a Wertheim-záras széfig, amelyből 100 millió forintnyi ékszert és készpénzt zsákmányoltak. A nyomozók hét embert vettek őrizetbe, egyikük - az orgazdasággal gyanúsított D. Attila máig a rendőrség hivatásos állományú tagja, igaz őrizetbe vétele után felfüggesztették.

– A férfi Budapesten, a Készenléti Rendőrségnél, a Köztársasági Elnöki Hivatal objektumőreként teljesített szolgálatot - közölte lapunkkal Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. – Részt vett a lopott ékszerek értékesítésében, megtalálták nála az arany egy részét - tette hozzá a szóvivő.

De vajon mi szüksége lehetett D. Attilának a bűnös úton szerzett pénzre? A kérdés csöppet sem naív, hiszen a férfire nemrég olyan szerencse mosolygott, amelyben igen keveseknek lehet része. A Bors megtudta: a férfi élettársa tavaly júniusban a 2 milliárd 57 millió forintot nyert az ötöslottón. Az akkor még férjes asszony elvált, a nyeremény fele őt illette meg.

D. Attila karácsonyi ünnepek idején karibi körutazáson vett részt, december 17-31 között pihent kedvesével a földi paradicsomban. A férfit nem sokkal hazatérésük után, január 4-én délelőtt 11 óra 20 perckor fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai. A férfit bejelentett lakcímén, egy X. kerületi bérházban rohanták le, és egy gatyában vitték el. A táskájában több millió forintnyi aranygyűrűt rejtegetett.

A lapunk által megkérdezett szomszédok nem igazán ismerték D. Attilát, csak annyit mondtak róla, hogy zárkózott ember volt, azt senki sem tudta, hogy csak bérelte a lakást, vagy meg is vette azt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét