Aktuális

Régi összeggel jött a rezsicsekk

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2013.01.05.

Sokan legnagyobb megdöbbenésükre már a februári és a márciusi rezsiszámla csekkjét is megkapták. Ezeken a beígért árcsökkentésnek nyoma sincs. A szolgáltatók ígérik: korrigálnak.

Bosszankodnak és nem tudják, mitévők legyenek azok, akik megkapták a februári és márciusi csekkeket. Ezeken ugyanis még a tavalyi összegek szerepelnek. Van, aki már be is fizette az első csekket, és csak utána gondolkodott el azon, hogyan kaphatná vissza a túlfizetésből eredő pénzt, mivel ezeken a januártól beígért tízszázalékos árcsökkenésnek híre-hamva sincs.

– Azért, hogy a fogyasztóink jobban átlássák a kiadásaikat, hármas csomagban küldjük ki a csekkjeinket. A legutóbbi kiküldéskor még szó sem volt a közműdíjcsökkentésről – mentegetőzik dr. Boros Norbert, a Budapesti Elektromos Művek kommunikációs igazgatója.

– Sokan már decemberben megkapták a februári, márciusi csekket. Amennyiben befizetik vagy már be is fizették, a különbözetet az év végi elszámolásnál jóváírjuk. De aki már most kéri a visszatérítést, az ügyfélszolgálati irodánknál megteheti. A másik lehetőség, hogy azokat a csekkeket, amelyeknek a számlázott időszakuk átnyúlik januárra, ne fizessék be, részükre új csekket fogunk kiküldeni. Egészen pontos elszámolást kaphat az, aki bemondja a mérőóra állását – közölte a szakember.

A Tigáznál is bevett gyakorlat, hogy az átalánydíjasoknak negyedévre szólóan három csekket küldenek. – Mi már a csökkentett árral postáztuk az első három havi számlát. Mivel ezek nem a korábbi, hanem a tárgyhóra vonatkoznak, decemberben, amikor hivatalosan is ismertté vált a csökkentés mértéke, a számlázó rendszerünket eszerint állítottuk át – tájékoztatott Száraz Gábor szóvivő.

– Sokan keresnek telefonon, az érdeklődők kilencven százaléka a túlszámlázásokat panaszolja – mondta a Borsnak Németh Szilárd, a „rezsikommandó” vezetője. – Csak az elfogadható, ha a szolgáltatók törlik az összes helytelenül kiállított számlát, és mindenkinek új csekket küldenek. Arról is gyakran panaszkodnak, hogy a mérőállás bejelentésére szolgáló vonalon nem engedik bediktálni az óra állását. Erre a fogyasztóvédelmi hatóság figyelmét is felhívom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715022313
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715022313
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715022313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715022313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715022313
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?