Aktuális

Illegális autóversenyre csaptak le a zsaruk

M. J.

Létrehozva: 2013.01.03.

Zsaruk vetettek véget egy versenynek, amit egy debreceni körforgalomban tartottak. Ebben a „sportban” az autók farolva mennek.

Több száz fős tömeg bámult a minap egy debreceni bevásárlóközpont előtt lévő körforgalomban megrendezett driftversenyt. Egy ilyen futamon az a fontos, hogy az autók farát csúsztatva, csikorgó gumikkal közlekedjenek a versenyzők. A cívis városi látványosságnak azonban a rendőrök vetettek véget, és közel félmillió forintra büntették a résztvevőket. Tucatnyi autóst bírságoltak meg a zsaruk.

– Közúton nem lehet ilyen „versenyeket” rendezni. Főként megfelelő biztosítás nélkül. Ez a bemutató pedig a legalapvetőbb biztonsági intézkedések betartása nélkül zajlott – tájékoztatta lapunkat Kovács Károly, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

– A raliversenyeken vannak biztonsági zónák, bukóterek, és biztonsági emberek ügyelnek rá, hogy a nézelődők ne álljanak túl közel az autókhoz. Ráadásul a driftfutamon nem volt mentő sem, amely elláthatta volna egy esetleges baleset résztvevőit – magyarázta a szóvivő.

A verseny szervezője azonban nem látta ennyire veszélyesnek a körforgalomban pörgést.

– Sokan támadnak, mert azt mondják, ez a műfaj balesetveszélyes. Persze lehet kockázatos, de azért ez nem egy illegális gyorsulási verseny, ahol gyakoriak a tragédiák. Egy körforgalomban legfeljebb 30-40 kilométeres óránkénti sebességgel köröznek a kocsik – szögezi le Hunyadi Zoltán.

– Kértem a résztvevőket: ne nagy tempóval, inkább látványosan menjenek. Már hat éve szervezzük meg főként a ladás közösség tagjainak ezt a show-t, de még sosem volt személyi sérülés. Azért választottuk a bevásárlóközpont előtti körforgalmat, mert ilyenkor az üzletek zárva vannak, és nincs gyalogosforgalom. Szívesen megrendezném teljesen szabályosan az összejövetelt, de az rengeteg pénzbe kerülne. A nézőktől viszont nem szeretnénk belépőt kérni – magyarázza Hunyadi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól