Test és lélek

Nem ördöngösség a fűszernövények termesztése

Bors

Létrehozva: 2013.01.02.

A konyhai fűszernövények termesztése nem ördöngösség, egy kis odafigyeléssel ízletesebbé varázsolhatjuk velük az ételeinket. Emellett jó néhányuknak gyógyító hatásuk is van, ezért a hideg téli napokon akár gyógyteát, -főzetet készíthetünk belőlük.

Az áruházakban kapható cserepes növények alkalmasak arra, hogy mi magunk tovább termesszük, szaporítsuk őket. Ezeket jóval egyszerűbb otthon tartani, mint a dísznövényeket, mivel kevésbé igényesek a vízzel, fénnyel és a hőmérséklettel szemben. Megvásárlás után hamar ültessük át őket cserépbe vagy virágládába, előtte és utána bőségesen öntözzük meg. Érdemes olyan virágládát venni, ami megakadályozza a pangó víz kialakulását. Olyan helyet keressünk a lakásban, ahol télen is hosszú ideig kaphatnak természetes fényt. 10–25 fok között érzik jól magukat, ám az az ideális, ha állandóan 15–17 fok körüli hőmérsékletet biztosítunk számukra. A lakásban nevelést legjobban tűrő növények: bazsalikom, borsmenta, citromfű, fokhagyma, kakukkfű, metélőhagyma, tárkony, rozmaring, petrezselyem, zsálya. Az öntözés rendszerességére ügyeljünk, két-három naponta kaphatnak a növényeink vizet. Ha egy nagyobb edénybe együtt ültetjük el őket, figyeljünk az elhelyezésre, mert különböző magasságúra nőnek.

Bazsalikom

Mediterrán növény. Tápanyagban gazdag talajt, rendszeres öntözést kíván. Napos, világos helyre tegyük. Kellemes aromája hamar elillan, ezért csak a főzés végén kerüljön az ételbe.

Teája köhögéscsillapító, lázcsillapító, vértisztító, étvágyjavító, idegnyugtató, jó az emésztési zavarokra, meghűlése, influenzára. Csökkenti a magas vérnyomást, véd a stressztől.

Tea készítése: 5-6 dl vízbe tegyünk 30 gramm levelet, 20 percig kis fokozaton főzzük. Ha szárított bazsalikomunk van otthon, 1 teáskanálnyit kell 3 dl vízzel leforrázni, 15 percig pihentetni és leszűrni.

Borsmenta

Évelő növény. Nem igényel magas hőmérsékletet, de rendszeres öntözést igen. Minél több fényt kap, annál aromásabbak a levelei.

Gőzölve kiválóan alkalmazható inhalálásra. Forraljunk fel 2-3 liter vizet, és tegyünk bele 3-4 teáskanálnyi szárított levelet.

Teája emésztés- és étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó. Forrázata csillapítja a fejfájást, az izom- és ízületi fájdalmakat. Két teáskanál szárított levelet forrázzunk le 2 dl vízzel, majd 7-8 perc után szűrjük le.

Nagy adagban, hosszabb ideig fogyasztva látászavarokat okozhat!

Citromfű

Lakásban minél világosabb, de hűvös helyre tegyük. Mérsékelt öntözést igényel, még meleg időben is. Teája nyugtató, görcsoldó hatású. Fejfájás, alvászavarok és idegesség, a sok gyomorsav csökkentésére is használható. Egy pohár forró vízbe tegyünk 3 teáskanál levelet. 10 perc állás után szűrjük le. Fürdőként is alkalmazható. 1 liter vízhez 10 evőkanál levelet tegyünk. 10 perc múlva szűrjük le, és öntsük a fürdővízbe. Pihenjünk benne 10-20 percet.

Kakukkfű

Elég nagyra nő, az idősebb növényeket 20 centire visszavághatjuk. Cserépben könnyen nevelhető, napsütötte helyre tegyük. Köhögésre, torokfájásra kiváló, baktériumölő, fertőtlenítő, étvágyjavító hatású.

Megfázás korai szakaszában fürdőterápiára alkalmazhatjuk a növényt. Adjunk 100 gramm levelet 1 liter lobogó vízhez, 10 percig pihentessük, majd leszűrve adjuk a fürdővízhez. Ne törölközzünk meg utána, hanem az ágyban izzasszuk magunkat egy órán át.

Tea elkészítése: 2 teáskanálnyit forrázzunk le vízzel, és hagyjuk 15 percet állni.

Három hétnél tovább és pajzsmirigybetegségnél ne igyuk. Túladagolása szédülést, fejfájást okoz.

Tárkony

Napos fekvést igényel, huzatos, hideg helyen elpusztul. Nem szabad túlöntözni.

Teája étvágygerjesztő, vesetisztító hatású. 3 dl forró vízhez tegyünk 2 teáskanálnyi levelet, 5 perc múlva leszűrhetjük.

Rozmaring

Vízigényes növény, de a pangó vízre érzékeny, világos helyre tegyük. Fürdőkúrában frissítő, fájdalomcsillapító hatású. 1 liter vízhez tegyünk 50 gramm friss levél és 1 evőkanál olívaolaj keverékét, majd forraljuk fel. Negyedóra pihentetés után a fürdővízhez keverhető.

Teája étvágygerjesztő, vérkeringés-javító, görcsoldó. 1 teáskanálnyi apróra vágott levelet öntsünk le 1 pohár lobogó vízzel. 10 perc után szűrjük le.

Petrezselyem

Termesztése egyszerű, de akár vízben állva is hajtathatjuk a friss leveleket. A metélőpetrezselyem kisebb gyökeret növeszt, cserépben egyszerűbb nevelni.

Teája étvágyjavító, vizelethajtó, vesetisztító hatású. 2 teáskanálnyi összevágott levelet (vagy a gyökeret) forrázzunk le egy bögre vízzel. 15 perc pihentetés után szűrjük le.

Zsálya

Világos helyre tegyük, lehetőleg homokos talajba. Mérsékelt öntözést kíván.

Teája kiváló légúti megbetegedésekre, fogíny-, torokgyulladás kezelésére. 1 bögre vízzel forrázzuk le 2 teáskanálnyi levelet, 10 percig hagyjuk állni. Kihűlve gargarizálhatunk is vele. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp