Aktuális

Tiszabőn már eljött a világvége

Kárai Csaba

Létrehozva: 2012.12.22.

Négy különböző napra esik a karácsony Tiszabőn, mégis a legtöbben inkább a világvégét várják az ünnep helyett. Órákra terveznek a legtöbben, napokra előre csak ritkán, évekre pedig soha. Az életben maradásért küzdenek az ország legszegényebb településén, ahol lehet, hogy már el is érkezett a világvége.

Az egy Mexikó. Ott nincsenek törvények – figyelmeztet egy fegyverneki férfi, amikor megtudja, hogy a szomszédos Tiszabőre tartunk. De nincs igaza. Magyarország legszegényebb településén nagyon is kemények a törvények. Csak azokat nem az állam írja.

A vegyesbolt pultja előtt állunk. Köszönésünket köszönés fogadja, aztán néma csend következik. Percek telnek el így, mire egy középkorú férfi nyitja ránk az ajtót.

– Azt üzenték, ne szóljak magukhoz. És más se.

– Kik üzenték? – kérdezem.

– Azok ott! – mutat ki az utcára.

Kilépek a boltból a sárba fulladt bekötőútra. Élénk színű házak sorakoznak egymás mellett a szántókig. A falu kihalt, szürke, kocsonyás köd lebeg felette. Hét perce érkeztünk Tiszabőre.

Bíró Ferencné két vekni kenyeret és egy oldalszalonnát egyensúlyoz a hóna alatt. A kenyeret fiának viszi, a szalonna lesz a karácsonyi ajándék a műfenyő alá.

– Nyugdíjas vagyok, ennyit mondok. Mást ne is kérdezzenek, a viszontlátásra!

Háborús állapotok

A zsákfalu a fegyverneki főúttól a Tisza gátjáig húzódik. Kétezren lakják. A tavalyi népszámláláson kilencven százalék magyarnak vallotta magát, tíz százalék romának.

– Az arány fordított: kilencven százalék roma és tíz százaléknyi magyar él együtt – írja felül a statisztikát a polgármester, Farkas Barnabás.

Tiszabőről 1978-ban született az első tanulmány, néhány éve az utolsó. Az elsőben az áll: ha nincs munka, összeroppan a falu. Az utolsó értekezés már polgárháborús állapotokat vetít előre: éhséglázadást és azt, hogy mindenki a szomszédja ellen fordul majd. Tiszabő gondjai éppen ezért nem csupán a magyar cigányok gondjai, hanem egy magyarországi falu harca a túlélésért. Egy olyan településé, amit leírtak a távol eső hivatalok, cserbenhagyott a rendszerváltás. Ottjártunkkor éppen a csütörtökön kellett átlavírozniuk magukat a péntek felé. A munkanélküliség százszázalékos.

– Ha senki sem dolgozik, hogyan telik mégis színes portára némelyeknek? – kérdezem.

– A házakat több család építette együtt. Összedobták a pénzt – adja meg a választ Farkas, majd a szegénységről beszél. Később megemlíti: hát a lopás, sajnos az mindennapos errefelé. Karácsonyra náluk húsleves lesz az ajándék, káposztával, főétellel.

– Erre futja – mondja végül.

Tíz gramm cukor

– Karácsony napja Tiszabőn négy másik napra, 5-ére, 8-ára, 12-ére és 16-ára esik. A segélyek, a szocpolok és a tüzelőosztás idejére – magyarázza egy helybéli. Akkor megtelnek a kocsmák, de leginkább az illegális zugkocsmák, ahol hitelért adnak olcsó sört, kannás bort. Korábban volt pálinka is, csakhogy az egykori tsz gyümölcsöseit kivágták, ellopták, eltüzelték. Eltűntek a gát melletti akácosok, a főút százéves fasora, a léckerítések. Mindent eltüzeltek tíz kilométeres körzetben. A csatorna vasfedeleit, a művelődési ház traverzeit leszerelték, ellopták, eladták, a telefonvezetékeket átvágják a rézszálak miatt, múltkor a tévé is leállt. Az áramot meg csak úgy bekötik az oszlopról. A temető sírköveit feltörik, a vas tartóelemeket lopják ki belőlük.

– A boltoknak segélykor van forgalmuk – mondja egy falubeli. – Számuk hivatalosan négy, a valóságban kilenc. Öt család ugyanis feketén, a saját házában árul. A cukrot náluk tízgrammonként is meg lehet venni, egy kilón 300 forint a nyereségük. Ehhez a pénzt az uzsorások adják, 30 százalékos kamatra. – Csöndben megjegyzi: – A nevemet le ne írják! Másnapra felgyújtják a házam.  

Csirke kerül a fa alá

Oláh Anita az egyik kisboltot vezeti. Családja, szülei, férje 25 ezer forintot (ez majdnem a havi segély összege) költ karácsonyra.

– A falusiak között elterjedt, hogy itt a világvége. És egyszerűen nem vesznek semmit. Azt kérdik: hát minek?

– És a plébános nem győzte meg őket? – kérdezem.

– Jár ide rendszeresen, de kevesen hallgatnak rá.

Kovács Zoltánné a bolt egyik állandó kuncsaftja. Egy csirke lesz az ünnepi ajándék.

– A gyerekek kapnak még fejenként 1500 forintot – teszi hozzá kis gondolkodás után.

A falubeli srácoknak a karácsonyról elsőre az evés és a zene jut az eszükbe. Az ajándékozás alig. A kamaszok rendőrök akarnak lenni, de inkább az egyenruhával járó hatalom, semmint az igazságszolgáltatás vonzza őket. A kisebbek pankrátornak, „karatéjos nindzsának” állnának, van, aki Van Damme-nak képezné magát.

Vélhetően azonban a lányok fodrászok, a fiúk lakatosok lesznek. Ez a két szakiskola található a közelben, cirka húsz kilométeren belül. De egyelőre az oltás köti le őket. A faluban kitört a sárgaság. A falusiak szerint a sok patkány miatt. A hepatitis A vírusa azonban az emberi ürülékkel terjed.

Isten tekintete

Hogy Mányi Norbiból és testvéréből, Tibiből mi lesz, még nem tudható. A két fiú felfújható Mikulás-babára vágyik. Édesanyjuk meggyőzi őket: inkább ruha kellene. Norbi fagyott pocsolyák között, rövid gatyában sepri az udvart. Mamájuk mezítelen lábára húzott papucsban áll a tornácon. Sokáig egy szót sem szól, aztán felém fordul:

– Adna ötszáz forintot? Azzal ellennénk egy ideig.

– Itt senki nem meri elhagyni a házát. Aki egy napra elmegy, annak elbontják – meséli egy tiszabői, amikor szögesdróttal, árammal védett épület mellett haladunk el. Van, aki tizenöt éve nem volt el a faluból. Aki megy, otthon hagy valakit. Ha mást nem, a gyerekét.

– Látta, hogy csak kutyák vannak? – kérdezi aztán. És valóban: nagytestű, kóbor ebek kísérik utunkat mindenhol. Aztán így folytatja:

– Csirkét, jószágot senki sem tart, mert mind ellopják. Krumplit, tököt, babot nem ültetünk, mert elviszik. Most volt disznóvágás. Vették a hízót, nem maguk nevelték. Aztán addig őrizték éjjel-nappal, míg le nem vágták. A karácsony? Olyankor két napig lakodalmas zene szól. Harmadnapra meg elfogy a pénz.

A temető mellett járunk, rendezett sírok és gondozatlan hantok között. Talán az idősek még tudják, kik nyugszanak alattuk. Kísérőnk búcsúzik.

– Isten levette a tekintetét rólunk. Itt hagyott minket magunkra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült