Sport

Meghamisították Kabát szerződését

Bors

Létrehozva: 2012.12.16.

Önéletrajzi könyvében őszintén feltárta a titkait Kabát Péter, az Újpest focistája. Sorozatunk második részéből kiderül, milyen lehetetlen helyzetbe került Bulgáriában.

Kabát szívesen maradt volna a bolgár bajnok és kupagyőztes Levszki Szófiánál, ahol fél év alatt ünnepelt sztár lett, de ehhez meg kellett volna hosszabbítania lejáró szerződését.

Erre viszont nem került sor, mert a klub ügyeiben az utolsó szót kimondó Naszko Szirakov klubmenedzserrel nem jutottak egyezségre. Sőt a csatár egy csalás miatt a rivális CSZKA-hoz sem tudott aláírni.

– A Levszkinél annyira jól ment a játék, hogy Vörösbaranyival (Vörösbaranyi József játékosmenedzser – a szerk.) mertünk nagyot mondani, sokat kérni – vallotta be Peti. – A klub orosz tulajdonosával nem volt dolgunk, sohasem találkoztunk vele, mint utóbb kiderült, ő nem léphetett bolgár földre, mert szerepelt a körözöttek TOP 100-as listáján.

- Sajnos csak késve jutott a fülünkbe, hogy az eredményes tárgyaláshoz közvetlenül Szirakovval kellett volna megegyeznünk a színfalak mögött, mert a klub minden fontos kérdésében ő döntött. Ha sikerült volna egy olyan összeget kialkudni vele, amiből ő is leveheti a részét, meghosszabbíthattuk volna a szerződésemet… A városi rivális CSZKA vezetőinek ugyanakkor a tudomására jutott a zátonyra futott tárgyalásunk híre. Habozás nélkül rábólintottak az ajánlatukra, sőt fél év helyett két évre akartak leszerződni velem.

- Boldogan léptünk be a CSZKA stadionjának kapuján, hogy aláírjuk a szóban megkötött egyezségünket, amikor váratlanul behívtak a szövetségbe.
Az orrunk alá nyomták a Levszkivel 2002. január 3-án kötött szerződésemet. Alig hittünk a szemünknek, az elénk tárt dokumentum formailag megegyezett ugyan a mi példányunkkal, azonban tartalmilag már kevésbé. Legnagyobb döbbenetünkre a szerződés 2002. május 31-i, eredeti lejárati dátuma fehér hibajavítóval át volt festve, és rá volt írva tollal 2003. május 31. Ilyesmi is csak Bulgáriában történhet meg. Meghamisították a dátumot, és mikor háborogni mertünk, megfenyegettek…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított