Sport

Kabát kíváncsiságból ment bele az orgiába

Bors

Létrehozva: 2012.12.17.

Önéletrajzi könyvében őszintén feltárta a titkait Kabát Péter, az Újpest focistája. Sorozatunk harmadik részéből kiderül, a honvédosok között az ágyban is erős volt a csapategység.

Kabát Péter olyan „nehézfiúkkal” játszott együtt a Honvédban, akik napjainkban fogadási csalásba keveredtek. Egyikőjük egy átmulatott éjszakán felkínálta a barátnőjét a játékostársaknak, a lehetőséget pedig a fiatal Kabát ki is használta.

– Egy szórakozóhelyen voltunk, a buli a tetőfokára hágott, amikor a csapattársam egy hirtelen jött gondolattól vezérelve megkérdezte barátnőjétől, volna-e kedve hancúrozni a többi honvédos fiúval is – magyarázta Peti, aki az idő tájt még húszéves sem volt. – Fene tudja, miért, de a lány nem ellenkezett, így a honvédos társam víkendházában kötöttünk ki. Kezdetben a konyhában iszogattunk, kártyázgattunk, ám az egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy egyre több srác tűnik el az egyik szobában.

- Kíváncsiságból én is bementem, akkorra már vagy hatan, heten ott voltak a lánynál. Amikor végre helyzetbe kerültem, a nő rám nézett és azt mondta: tudod, én nem vagyok olyan lány, még sosem csináltam ilyet, most is csak a barátom kedvéért. Elég nevetséges volt, azon az éjszakán közel tizenöten kerültünk vele átmenetileg ilyen vagy olyan módon szorosabb kapcsolatba…

Ez a csapategység a pályán is megmutatkozott, hiszen hihetetlenül tudtunk küzdeni egymásért.

Ma 16 és 19 óra között Kabát Péter az Újpest FC Shopban dedikálja a könyvet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088926_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091112_auto_resized.png
metropol.hu

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított