Celeb

Vége az acsarkodásnak: kibékült Kapócs és Habony

Bors

Létrehozva: 2012.12.10.

Csak átvonuló vihar volt Habony Árpád és Kapócs Zsóka szerelmének egén a pár héttel ezelőtti acsarkodás, melynek hevében kígyót-békát kiabáltak egymásra. Most újra süt a nap, s átadják magukat a szívet melengető érzésnek.

Két hete sincs, hogy Kapócs Zsóka és Habony Árpád a nyilvánosság előtt azon vitatkozott, melyikük és miért vetett véget majd’ kétéves viszonyuknak, de azóta nagyot fordult a világ. Miközben sokan még azon csámcsogtak, hogy Zsóka élete legnagyobb csalódásának tartja a férfit, ők már régen kibékültek, de ezt nem kötötték senki orrára.

Úgy tűnik, már bekalkulálták a kapcsolatukba a visszatérő civakodásokat, ahogy világos számukra az is: ezzel együtt is szeretik egymást, nem élhetnek a másik nélkül. Ezért nyilvánvaló volt az is, hogy az Orbán Viktor tanácsadójaként ismert férfi elmegy párja péntek esti premierjére az Operettszínházba, hogy jelenlétével biztassa a dívát, aki az Elisabeth című darabban Sissi édesanyját alakítja. Hírlik, a politikában is nagy taktikus, így nem okozott gondot számára, hogy észrevétlen maradjon.

– Habony közvetlenül a kezdés előtt érkezett a színházba kísérőjével, egy hölggyel, talán az édesanyjával, és szinte beosontak a páholyukba. Ennek homályából nézték az előadást – tudósította a Borsot egy szemtanú.

– A szünetben sem bújtak elő, a darab végén pedig kámforrá váltak. Páran látták őket, de senkinek sem sikerült fotót készíteni róluk. A színésznő is viharos sebességgel távozott.

A premier utáni „kötelező” pezsgőt alighanem együtt itták meg. Gratulálni akartunk boldogságukhoz, Zsókát el is értük, de közölte, nem nyilatkozik.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel