Celeb

Lebukott: BB Éva exével csókolózott VV Éva - fotó

Munkatársunktól

Létrehozva: 2012.11.27.

VV Éva egy mulatós zenésszel csókolózott. Kiderült, a férfi nem más, mint BB Éva egykori barátja. Barna Barnabás állítja, ő csak főpróbát tartott a lánnyal, hiszen munkát adott neki.

VV Éva főszerepet kapott egy videoklipben. Megbízója nem más, mint Barna Barnabás. A férfi a mulatós zenét kedvelők körében ismert, s talán a rendszeres bulvárolvasók is emlékszenek rá. Ő volt az, aki három évvel ezelőtt egy másik ismert Éva társaságát kereste. Akkor a Big Brother egykori győztesével került olyan közeli kapcsolatba, hogy az is felmerült, ő Évi második gyermekének az apja. Ám az apasági teszt bizonyította „ártatlanságát”.

A Bors hűséges olvasójának persze csak VV Éva volt ismerős.

– Arra lettem figyelmes, hogy valaki hangoskodik, aztán meg nagyon elhalkul – mesélte olvasó-riporterünk. Megkeresésünkre Barna zavarodottságát hosszas nevetéssel leplezte.

– Még mielőtt bárki összeboronálna bennünket, ez csak egy megbeszélés, s egy főpróba volt a részünkről – próbálta magát kivágni a férfi. – Évi lesz ugyanis a főszereplője a vadonatúj klipemnek. Elpróbáltuk, a klipben hogyan csináljuk majd – magyarázkodott Barna. Ám a szemtanú számára egyáltalán nem így tűnt.

A Bors munkatársa azt is megkérdezte Barnától, hogy mi a véleménye Éváról.

– Hogy hogyan csókol? Legyen elég annyi, nagyon aranyos, kedves lány, s roppant odaadó – magyarázta a leendő popsztár, aki arról már végképp nem akart beszélni, hogy munkájáért mennyit fizet a már szebb napokat is megélt lánynak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók