Celeb

Stone is menekül Zámbó Krisztiántól

B. M.

Létrehozva: 2012.11.19.

Elviselhetetlennek tartják versenytársai Zámbó Krisztiánt. Szabó Dávid az első adandó alkalommal kihurcolkodott a közös használatú lakásból, de Stone is követné a példáját. Az idősödő rocker egy éjszakára már ki is költözött az X-Faktor-házból.

Míg színpadi teljesítményével a mentorok elégedetlenek, addig Zámbó Krisztián magatartásában lakótársa talál kifogásolni valót. Az ötvenkét éves Stone-nál elszakadt a cérna. A verseny által növekvő feszültség és Krisztián gyerekes viselkedése már túl sok számára.

Minderről a Borsnak így számolt be: – Szabó Dávid már elköltözött, mert nem bírta tovább. Gyakorlatilag Krisztiánnak úgy lenne jó, hogyha Stone-mentes lenne az élete, nekem meg úgy, ha Krisztián-mentes. Nagyon nehezen viseljük, hogy útban vagyunk egymásnak. Néha olyan dolgai vannak, mint egy tizenkét éves gyereknek. Őt mindig meg kell érteni, ha nem, megsértődik. És engem nem kell megérteni? – csóválta a fejét Stone.

Az énekes annyira nehezen tűri a hangzavart, hogy alternatív megoldásokon gondolkozik. De abban már most biztos, hogy az X-Faktor után szanatóriumba vonul.

– Van egy speciális füldugóm, és rávettem egy fejvédőt, amit a lőtéren használnak, abban alszom. Azt gondolom, hogyha ez nem lesz jobb, okos enged, szamár szenved alapon átmegyek egy szállodába és ott alszom. Egyszer elôfordult már, hogy inkább kifizettem húszezer forintot azért, hogy legalább egyetlen éjszakát nyugodtan végigalhassak.

Zámbó Krisztiánt legyőzte Gáspár Laci

Új értelmezést nyert Gáspár Laci Hagyd meg nekem a dalt! című száma az X-Faktor színpadán. Zámbó Krisztiánnak ugyanis ismét nem sikerült jó produkciót nyújtania szombat este. Több fórumon is arról beszélnek, hogy már-már paródiá-ba illő, ahogy a félig elfúló hangon éneklő Zámbó a „de nincs levegőm” sort ad­ta elő.

Gáspár Laci nem tudta megnézni Krisztián produkcióját, és utólag sem kívánta kommentálni. Ám menedzsere, Környei Attila – az R-Go egykori alapítója – azonban elmondta: tudtak arról, hogy az x-faktoros ezzel a dallal lép majd színpadra. 

– Krisztián felhívott és elmondta, hogy ezt a dalt kapta, nagyon örül neki, mert kedveli Gáspár Lacit és ezt a számot is. Megkérdezte, elmenne-e Laci vendégnek a műsorba, ahol készítenének vele egy interjút. Megadtam neki Laci számát, de aztán nem keresték őt, közben kiderült, hogy más programja van. Gáspár Lacinak sokan telefonáltak, hogy mennyivel rosszabbul énekelte Krisztián a dalt, mint ő – mondta lapunknak Környei Attila, aki igazi öreg róka a szakmában. A zenész úgy látja, Zámbó Krisztián valóban tehetséges, de bőven van még mit tanulnia. 

– Egy-két évvel le van maradva a többiektől, de azt gondolom, ha energiát fektet az éneklésbe, nagy meglepetést okoz majd. Az adottsága megvan hozzá, csak nem tudja használni – tette hozzá Környei, akit arról is kérdeztünk, vajon Gáspár Lacinak rosszat tett-e a dal feldolgozása. – Ha jól sül el, az mindenképpen hízelgő az előadóra nézve, ha rosszul, akkor pedig erősíti a tehetsége fényét – mondta a szakember. 

Szerettük volna megkérdezni Zámbó Krisztiánt is, ő azonban egy korábbi cikkünk miatt megsértődött, és továbbra sem nyilatkozik a Borsnak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el