Aktuális

Milliókat lopott az ál-Orbán Viktor

Létrehozva: 2012.11.09.

Kisebb vagyont lovasított meg egy cégtől két hacker, majd a szajrét egy fővárosi széfben rejtették el, amelyet Orbán Viktor néven béreltek. Pechükre a zsaruk kinyomozták a pénz lelőhelyét.

Amilyen ügyes a számítógéppel, annyira peches az a két tolvaj, aki a Bors információi szerint 13 millió forintot lopott egy Csongrád megyei nonprofit szervezettől. A két férfi utána Budapestre utazott, és a Szent István-bazilika melletti egyik értékmegőrzőben széfet bérelt. A hackerek, hogy el ne kaphassák őket, álnevet adtak meg, Orbán Viktor miniszterelnök nevét írták a szerződésre.

Székely Mihály, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: csak úgy, bemondásra nem nyitnak ki széfeket.

– Szerdán jelentek meg a rendőrség emberei. Előtte körlevélben érdeklődtek a Bazilika környékén lévő pénzintézeteknél egy tíz nevet tartalmazó listával. Feltételezték, hogy valamelyik álnéven bérelt náluk az illető egy széfet. Így vették fel velünk is a kapcsolatot. Nálunk valóban szerepelt egy Orbán Viktor az adatbázisunkban. Mivel cégünknél az ügyfelek kiszolgálása az első, csak azután nyitottuk ki a széfet, hogy felmutatták a szükséges ügyészségi határozatot. A szerződésben ugyanis pontosan le van írva, hogy az ügyfelek nem tarthatnak olyan tárgyat a széfben, amelyet a jogszabály szerint nem birtokolhatnak – mondta Székely Mihály.

Az értékmegőrzőben egy laptop és 6,2 millió forint volt. A Bors úgy tudja, hogy az ellopott pénzből több mint tízmillió forint már előkerült. A széfet bérlő tolvaj egyébként csak első körben volt annyira okos, hogy álnevet adjon meg, az értesítési rovathoz már a saját nevére szóló e-mail címet írta be.

– Az ügyfél bármilyen nevet megadhat, hiszen első a diszkréció, személyazonosságát pedig a neki kiállított egyedi azonosítós mágneskártya igazolja. Akár Julius Caesar is bérelhet értékmegőrzőt, viszont mindenképpen meg kell adnia egy elérhetőséget – tette hozzá.

A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságon a Borsnak elárulták: a két gyanúsított október 8-án utalt át jogtalanul egy vállalkozás számlájáról 13,1 millió forintot. A pénz nagy részét ezután több bankfiókban vették fel Budapesten.

– A főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozói 48 órán belül azonosították a két gyanúsítottat, majd elfogták őket. Előzetes letartóztatásba kerültek. A rendőrök lefoglalták a pénz egy részét, valamint az abból vásárolt műszaki cikkeket. A rendőrség az anyagi kár megtérülésének biztosítása érdekében egy ingatlan zár alá vételét is kezdeményezte – közölték.

 

5,5 millióért vettek cukrot

Nem először éltek vissza Orbán Viktor nevével: 2001-ben B. Cs. a miniszterelnök, illetve az akkori vidékfejlesztési miniszter, Torgyán József nevére állíttatott ki fiktív vásárlói kártyát egy szegedi nagykereskedésbe az ottani osztályvezető, S. T. segítségével. A csaló két alkalommal, 5,5 millió forint értékben vett cukrot. A magánokirat-hamisítás gyanújával felelősségre vont férfi nem tudott tettére magyarázatot adni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült