Aktuális

Rejtélyes halál: óriási harcsa végzett Jánossal?

GJ

Létrehozva: 2012.10.25.

Kedvenc hobbija közben vesztette életét Jakobey János. A 37 éves férfi a csongrádi pontonhíd egyik elemén horgászott, majd egyik pillanatról a másikra nyoma veszett. Csak a fél pár cipője maradt utána.

Csongrádon egy emberként gyászolják Jakobey János hidászt. Senki nem érti, hogy a természetjáró, tapasztalt pecás hogyan eshetett a Tiszába.

– Imádott horgászni, ez volt az élete. Hároméves kora óta járt ki a folyóra. Mindent tudott a halakról, a csalikról, csak a hobbijának élt. Felfoghatatlan, hogy emiatt halt meg – mondta könnyes szemmel a Borsnak az édesanyja.

A család el sem tudja képzelni, mi történhetett. Aznap esős, szeles idő volt, de Jánost ez sem tartotta vissza attól, hogy megpróbálkozzon a fogással. A pontonhíd egyik alsó elemén, a víz fölött dobta be a szerelését. Kollégái hiába figyelmeztették többször is, hogy jöjjön vissza, ő kitartott elképzelése mellett. Aztán nyoma veszett.

– Nagyon kitartó, ügyes srác volt, azért is érthetetlen, ami történt, mert sokat horgászott éjszaka is, csónakból is, ismerte a vizet – mondja lapunknak horgásztársa és barátja, Sági Imre. – Sok horgászversenyen indultunk közösen is. Sosem adta fel, ha nem haraptak a halak, megpróbált egy másik módszert.

János rekordja egy harminckilós harcsa volt, pár hete pedig egy kilenckilós példányt fogott. Az utóbbi időben gyakran pergetett, ragadozó halakra ment. Ismerősei szerint nem kizárt, hogy egy óriási harcsa akadt a horgára, ő pedig megcsúszott a vizes hídon és a folyóba esett. Holttestét búvárok találták meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei