Aktuális

Halottnak nyilvánították az élő kisfiút

Bors

Létrehozva: 2012.10.22.

Csak öt óra győzködés után voltak hajlandók szívultrahangot végezni azon a 8 éves kisfiún, Jaylen Dorsey-n, akit orvosa halottnak hitt, de később kiderült, a szeme még mozgott. A szülők 200 ezer dolláros kártérítést követelnek a chicagói Mercy Kórháztól.

Jaylen Dorsey súlyos agykárosodással került kórházba, ahol az orvosok feladták a küzdelmet a kisfiú életéért - adta hírül a Daily Mail.

Miután közölték a fájdalmas hírt a szülőkkel, elkezdték szervezni gyermekük temetését. Azonban a kórházba később érkezett rokonok észrevették, hogy Jaylen Dorsey mozgatja a szemét.

A kisfiú apja, Pink Dorsey és felesége, Sheena Lane reménykedve, hogy fiúk életben maradhat, kérlelni kezdték az orvost, hogy vizsgálja meg ismét a beteget. A kórház dolgozói ezt visszautasították. Öt óra telt el, mire hajlandóak voltak szívultrahangot végezni betegen. Ekkor derült ki, hogy Jaylen Dorsey szíve még mindig dobog.

A szülők most 200 ezer dollár - nagyjából 43 millió forintnyi - kártérítést követelnek a kórháztól. A másik oldal tagadja a vádakat. Állításuk szerint a kisfiút újraélesztették, de nem indult be a szívműködése. Szerintük a gyógyszereknek és a fiatal szervezetének köszönhető, hogy újra verni kezdett a szíve. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083513
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083513
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083513
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?