Celeb

Szerelem az X-Faktorban? Adél és Szilárd ágyban barátkozik

O. Zs.

Létrehozva: 2012.10.05.

Csobot Adél és Nagy Szilárd ország-világ szeme láttára bútorozott össze az X-Faktor táborában, az erdélyi lány mégis azt állítja, hogy az együtt töltött idő csak a barátságukat mélyítette el.

Alig kezdődött el az X-Faktor, máris megszületett a tehetségkutató show első szerelmespárja. Legalábbis a vasárnapi adás után mindenki biztosra vette, hogy Csobot Adél és Nagy Szilárd összejött. Az utolsó előtti rosta izgalmai közben ugyanis sem a fiú, sem a lány nem tudta leplezni érzelmeit. Amikor úgy tűnt, a lány nem jut tovább, Szilárd kiborult, még saját sikerének sem tudott örülni. Adél végül mégis bekerült a mentorházba, s ekkor a két fiatal olyan szenvedéllyel borult egymás nyakába, mint János vitéz és Iluska Tündérországban. Ezek után meglepő, hogy az ifjú erdélyi énekesnő cáfolja a love storyról keringő híreket.

– Nem vagyunk egy pár. Nem vagyunk egymás számára közömbösek, ez tény. Nagyon jóban vagyunk, és jó, hogy támaszt nyújtunk egymásnak, ám ez most az őszinte barátság fázisa – magyarázta a Bors kérdésére Adél.

A történetet tovább bonyolítja, hogy a Fókusz kamerái megörökítették, amint a két fiatal összetolja az ágyát a felkészítőtáborbeli szállodai szobában. A 18 éves lány erre is magyarázatot adott.

– A tábor alatt kihullottak mellőlem a többiek, így végül Stone-nal és Szilárddal kerültem egy szobába. A felkészülés közben előnyt jelentett, hogy ilyen jóban vagyunk, hiszen tudtuk egymást támogatni. A későbbiekben – ha mindketten továbbjutunk – biztos elkerülünk egymás mellől. Szilárd pozitív, kellemes személyiség. Könnyen szót értünk, de ez nem egy románc, csak jóban vagyunk.

Szilárd már nem ilyen kategorikus: bár szerelemről ő sem beszélt, szavai tele vannak gyöngédséggel.

– Adél szép lány, szinte mindenkinek megakad rajta a szeme, de engem a személyisége és a kisugárzása fogott meg igazán. Tetszett az is, hogy pozitív, mosolygós, őszinte és jókat lehet vele beszélgetni. Nagyon klassz volt, hogy számíthattunk egymásra, volt kivel megbeszélni a dolgokat, és egy szobába is kerültünk. Örülnék, ha így maradna. A szüleimnek, barátaimnak néha megemlítettem Adélt. Örültek, hogy van egy stabil támaszom itt – árulta el a 22 éves énekes, akinek az X-Faktor előtt egy hónappal ért véget négy és fél éves kapcsolata a menyasszonyával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963209
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963209
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap