Test és lélek

Máshogy éreznek a férfiak és a nők

Bors

Létrehozva: 2012.10.04.

Azzal már egészen fiatalon szembesültünk, hogy a fiúk és a lányok között lényeges különbségek vannak. Ezek az eltérések érzelmileg és testileg is jelentősek. Lelkileg másként dolgozzuk fel a minket ért hatásokat, és a betegségek is különböző tünetekkel jelentkeznek.

Felnőtt korra a férfiak és a nők agya már másként működik. Kisgyerekként még hasonlóak voltunk, de idővel egy hormon felszabadulása miatt fokozatosan kialakulnak a különbségek. Ez a testi jellemzők mellett az agyműködésre is hatással van. A férfiaknál megritkul a két agyfélteke közti összeköttetés, viszont a bal agyféltekéjük (a logikáért és az értelemért felelős) sokkal tagoltabb, mint a nőknél. A lazább kapcsolódás miatt azonban az érzelmek és a cselekvés kettéválnak.

Ezzel ellentétben a nőknél jobban együttműködik a jobb és a bal agyfélteke, így náluk az érzelmeket és a tetteket sem lehet szétválasztani. Emiatt a különféle eseményekre is másként reagálnak. Csehák Hajnalka pszichoanalitikus beszél a különbségekről.

Szerelem 

Kevésbé intenzíven élik át a szerelmet, mint a nők, és a mélyebb érzelmek hatására inkább kicsit lelassulnak. Szemérmesen hallgatnak róla, legfeljebb egy nagyon közeli barátjuknak számolnak be lángolásukról. A megszokotthoz képest egyébként is hallgatagabbá és visszahúzódóbbá válik a szerelmes férfi. A nőkkel ellentétben ők nem tervezgetnek, inkább arra fordítják a figyelmet, hogy miként válhatnának az eddiginél jobb kenyérkeresővé, ezt az érzést azonban inkább teherként élik meg.

A szerelmes nő szinte egy módosult tudatállapotba kerül az érzelmek miatt kiváltott hormonok hatására. Felpörögnek életük minden területén, intenzívebben élnek. Mivel náluk erősebb a fajfenntartás ösztöne, elkezdenek tervezgetni, a majdani gyerekek számáról és az otthonteremtésről álmodoznak. Nyitottá válnak, beszédükkel, külsejükkel világgá szeretnék kürtölni, hogy mit éreznek. Jól látható rajtuk, hogy a szeretett férfi mellett biztonságban érzik magukat. 

Szakítás

Az erősebbik nem inkább elszenvedi ezt, mint hogy kibeszélje magából. Gyakran döbbenten áll elválás után, mivel nem veszi észre annak előjeleit. Általában nehezen veszi tudomásul, hogy elhagyták, ez után azonban elvágólag megszakít minden kapcsolatot a nővel, a továbbiakban nem akar tudni róla semmit. Számukra ez könnyebb, mivel a legtöbben úgy érzik, ha eltemetik magukban az érzelmeket, akkor könnyebben megy majd a felejtés.

Gyakran testileg is szenvednek, szó szerint belebetegednek. Jellemző a megszokottnál több alkohol fogyasztása. Az elhagyott nők kicsit belehalnak a szakításba. Egy ideig nem tudnak odafigyelni a munkájukra, sőt még a gyerekekre sem teljes szívvel, annyira leteríti őket a bánat. A férfiakkal ellentétben akkor könnyebbülnek meg, ha tudnak róluk valamit, merre jár, összejött-e valakivel, hol sörözik a barátaival… Jellemző a nagyobb mennyiségű édességevés. Fájdalmukról sokat beszélnek. 

Munkahely elvesztés

A férfiak jobban megszenvedik, ha elveszítik állásukat. A felmondást nem csak a pénzforrás elvesztésének tekintik, úgy érzik, hogy személyes megítélésükön is csorba esett. Akinek családról is kell gondoskodnia, az még rosszabbul érzi magát, hiszen úgy gondolja, elvesztette a kenyérkereső szerepét. Mint a szakításnál, itt is jellemző, hogy testi bajokat is okoz náluk a kirúgás. Új munka keresésekor könnyebben tágítják az elfogadható munkák körét, viszont szellemi munkából sokkal nehezebben térnek át a fizikaira.

A nőket is megviseli a munkahely elvesztése, de ők inkább személyes sértésként veszik a kirúgást. Kevésbé rázza meg őket lelkileg, mint a férfiakat. Az egyedül állókat inkább megviseli, de főként az anyagi biztonság elvesztése miatt, míg az együtt élők támaszt találhatnak párjukban. Új munka keresésénél rugalmasabbak, könnyebben átállnak végzettségükhöz viszonyított alacsonyabb munkakörbe vagy fizikai munkára is.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp