Celeb

Pártot alapított a pornókirálynő

Bors

Létrehozva: 2012.10.02.

Újra politizál Staller Ilona. Az egykori pornókirálynő Olaszországban akar képviselő lenni, a demokrácia, természet, szerelem hármas jelszavát tűzve zászlajára. A választók vevők a programjára.

Két évtizednyi szünet után ismét elmerül a politika zavaros vizében az erotika ­föl-­di helytartója, Staller Ilona. Cicciolina és barátja, Luca Di Carlo a múlt héten alapította meg a Democrazia, Natura, Amore (DNA) nevű pártot, amelynek zászlajára a természet, a börtönviseltek és a prostituáltak jogainak védelmét tűzték.

Alapítása után néhány nappal a párt már hatalmas népszerűségnek örvend, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint napok alatt elérte a négyszázalékos támogatottságot. Ha még egy százaléknyi választót maguk mellé tudnak állítani, bejutnak a törvényhozásba.

– A pártunkban hétközna­pi embereket foglalkoztatunk majd, akik hitelesen tudják képviselni a társadalmi igényeket – mondja Cicciolina, aki Olaszországból, telefonon nyilatkozott lapunknak. – Nagyon boldog vagyok, hogy pár nap alatt ilyen komoly támogatottságot szereztünk annak ellenére, hogy még el sem kezdődött a kampány.

A munkában a párom, Luca segít a legtöbbet, de húszéves fiam, Ludwig is kiveszi a részét önkéntesként. Remélem, hogy sokat tudunk tenni az emberekért – teszi hozzá a leghíresebb magyar honleány, aki azt tartja az új politikai alakulat egyik legfontosabb küldetésének, hogy a prostituáltak ellenőrzött körülmények között tudják űzni ősi foglalkozásukat.

– Ha visszahoznák a piroslámpás házakat, akkor a lányok rendesen adóznának, nem lennének kiszolgáltatva a striciknek, és rendszeres orvosi ellenőrzésen esnének át, ami megelőzné a tömeges fertőzéseket – fejtegeti Cicciolina.

– Olyan nagymértékű a politikusok között a korrupció, hogy az emberek kapva kapnak egy új és tiszta lelkűekből álló párton – teszi hozzá Ilona a kérdésre: minek köszönhetik népszerűségüket. 

Tapasztalt politikus

Ilona először 1987 és 1992 között jutott be az olasz parlamentbe, akkor a Radikális Párt képviselőjeként. Közben 1991-ben pártot váltott, Moana Pozzi pornósztárral megalakították a Szerelem Pártját, ami nem volt jó húzás, alig kaptak szavazatot.

Legutóbb, 2002-ben már Magyarországon próbálkozott, Kőbánya független képviselőjeként jelöltette magát, de nem jutott be a törvényhozásba. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423618
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére