Nem véletlenül a világ egyik legjobb futballcsapata a spanyol FC Barcelona, igencsak udvarias vezetése megadta a módját annak, hogy méltóképpen búcsúzzon egykori sztárjától, Kocsis Sándortól, akinek hamvai több mint három évtizeddel a halála után tértek haza. Sandro Rosell klubelnök megemlékezésében kiemelte: a magyar Aranycsapat támadóját a katalánok első aranykorszakának kiemelkedő tagjaként tisztelik, és Lionel Messiéket, a Barca mai csillagait a mi feledhetetlen Kockánkhoz, az 1954-es világbajnokság ezüstérmeséhez, a svájci torna gólkirályához hasonlította.
Hangsúlyozta, a Kocsis-fa Magyarországon gyökerezett, de Barcelonában borult virágba, majd kijelentette, az újratemetéssel az FC Barcelona és Magyarország örök barátságot kötött egymással. Rosell nem sokat időzött nálunk, délben érkezett, a végtisztesség megadása után pedig gyorsan távozott. Dolga azért igen sietős, mert ma délután négykor a katalán klub közgyűlésén szólal fel.
Annyit megtudtunk, Messinek – akinek piaci értéke 120 millió euró, azaz 34 milliárd forint – szerződéshosszabbítást készít elő. Amúgy az argentin varázsló 2016-ig a Barcelona tulajdona. Rosell úgy indokolt, részükről óriási felelőtlenség lenne, ha esetleg bárki megvásárolná tőlük a zsenit...
A 83. születésnapján hazájába végleg visszatérő Kocsist az altemplomban Puskás Öcsi mellé temették, de már mint posztumusz alezredest, ugyanis tegnap honvédelmi miniszteri napiparanccsal előléptették.
Természetes úton hozott világra egy több mint 5 kilós csecsemőt egy szegedi édesanya.