Sport

Garázdaság miatt állították elő Parsot

Bors

Létrehozva: 2012.09.22.

Az olimpiai bajnok ellen garázdság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Pars pénteken hagyott helyben egy postást Szombathelyen, amiért beszólt a barátnőjének.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - szabadlábon hagyása mellett - Pars ellen - írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint a bajnok 2012. szeptember 21-én délután egy szombathelyi posta előtt - előzetes szóváltást követően - bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Pars Krisztiánt a rendőrök még aznap előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, vele szemben a további eljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság folytatja le.
A kalapácsvető a nyugat.hu értesülései szerint szombat hajnalban repülőre ült és elhagyta az országot, mert szüleivel egy észak-afrikai országba ment pihenni.

Pénteken a szombathelyi újságnak viszont azt nyilatkozta, a barátnőjét lekurvázó postást nem ütötte meg, így nem érti, miről vetetett látleletet a férfi.
A Posta szóvivője, Apáti-Tóth Kata közölte, az ügy lezártáig nem kívánják kommentálni a történteket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget