Celeb

VV Éva egy percet sem dolgozhatott

GYLF

Létrehozva: 2012.09.03.

Megbízhatatlan voltára hivatkozva még a szerződéskötés előtt megakadályozta a rádió tulajdonosa, hogy a botrányhős megkezdje műsorvezetői pályafutását. VV Éva állítja: ő soha nem dolgozik ingyen, ezért mondott nemet egy rádiós ajánlatra. Ám a majdnem főnöke szerint ő rúgta ki a lányt.

Sajtótájékoztatón mutatkozott be a RadioDrive nevű internetes adó, ismert és kevésbé ismert műsorvezetőivel együtt. VV Jerzy és Müller Attila előbbiek táborába tartozott, VV Peti és VV Anikó igazoltan maradt távol. VV Évát pedig hiába várták.

– Szinte minden egyes időpontot lemondott, vagy áttett, de volt, hogy egyszerűen csak nem jött el. Hol hányingerre, hol kialvatlanságra hivatkozott. A Detoxikáló című műsor vasárnap reggelente így biztosan veszélybe kerülne, hiszen a jelek szerint Éva megbízhatatlan. Nem kínálunk neki szerződést, pedig akartunk, csak azóta sem érkezett meg, hogy aláírja. Sok sikert kívánunk neki a karrierjéhez – mondta a Borsnak a rádió marketing- és PR-igazgatója, Matt Ákos.

VV Évát telefonon értük utol. A botrányhős egészen más véleményen volt a meg nem valósult munkáról, amihez pedig nagy reményeket fűzött.

– Ha lenne fix jövedelmem, amelyből jól megélek, akkor örömmel és teljes odaadással vezetném a nekem felkínált műsorokat. Azt azonban csak a személyes megbeszéléseken tudtam meg, hogy két-három hónapig társadalmi munkában kellene dolgoznom. Ilyen jól nem állok, és ki tudja, mi lesz három hónap múlva. Rádió nélkül ugyanakkor remélhetőleg nem maradok, hiszen egy másik megkeresést is kaptam – mondta Éva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában