Celeb

Bochkor Gábor újságot csinál a Bumerángból

szabadi

Létrehozva: 2012.08.31.

Bochkor Gábor nem engedi, hogy a Bumeráng eltűnjön, más formában ugyan, de nevéhez méltón visszatér: a műsorvezető közéleti hetilapot alapít ezzel a címmel, és pénzt is áldoz rá.

Miközben a hallgatók a Bumeráng című ébresztő műsor megszűnését siratják, Bochkor Gábor nem tétlenkedik. Fittyet hányva a zord piaci körülményekre, befektetett egy hamarosan induló hetilapba, amelynek Bumeráng lesz a címe.

Azt nem tudni, hogy a rádiós a háttérben marad, vagy főszerkesztőként is részt vesz a lap létrehozásában, mert bár értesülésünk szerint egy-két héten belül megjelenik az újság, egyelőre hatalmas a titkolózás körülötte.

Egy bennfentes azonban elárult a Borsnak néhány titkot. – Közéleti magazin lesz, de könnyed hangvételű, nem száraz szövegtenger. Hetente jelenik majd meg, már tördelik a próbaszámot – magyarázta informátorunk. – A Geomédia Kiadó gondozásában jelenik meg, ez adja ki többek között a Szabad Földet, a Vasárnapi Híreket és néhány női magazint is. Nem tudom, Gábor milyen minőségben vesz részt a lapkészítésben, de azt bevallhatom, nekünk is hatalmas meglepetés volt, hogy újságot indít – részletezte a bennfentes.

Szerettük volna Bochkor Gábort is kifaggatni a nyomtatott Bumerángról, ám lapzártánkig nem vette fel a telefont, viszont a Neo FM egykori vezérigazgatója, az újság másik szellemi vezére, Földes Ádám röviden, de sokatmondón reagált kérdésünkre: igaz-e, hogy új lappal bővül az újságárusok kínálata.

– Ahogy mondani szokták, sem cáfolni, sem megerősíteni nem szeretném a hírt. A jövő héten többet mondok! – ígérte Földes.

Mátrai Mihály, a Geomédia egyik vezetője, aki szintén részt vesz az új lap készítésében, annyit mondott: „Minden titokra fény derül, amint megjelenik az újság.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában