Aktuális

Két év múlva nyit az Ifipark

S. D.

Létrehozva: 2012.08.11.

Az ötvenen felüliek emlékezetében kultikus szórakozóhelyként él, a fiatalabbak azonban már csak egy lerobbant építményt látnak a budai Várbazárban. Most újjáépül a gyönyörű műemlék.

A Várkert kulturális negyeddé alakul át 2014 márciusáig. A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint a Középülettervező (Közti Zrt.) terveit fogadták el, és az egykori Ifiparkot hat és fél milliárd forintért építik át. A pénz teljes egészében uniós forrásokból származik. A kormány azt reméli, hogy nemzetközi viszonylatban is jelentős, különleges vonzerejű turisztikai célpont lesz a kulturális központ.

A Várkert Bazárt Ybl Miklós tervei alapján 1875 és 1883 között építették, így lezárva a Várkert Duna felőli oldalát. Árkádsorai alatt akkor üzletek kaptak helyet. Működött itt tanműhely, és itt volt látható a Történeti Arcképcsarnok. Stróbl Alajos volt az első szobrász, aki a bazár árkádsorán saját műtermet tudhatott magáénak. A második világháború során súlyosan megrongálódott az építmény.

1961-ben annyira rendbe hozták, hogy szabadtéri szórakozóhely nyílhasson itt, ami 1984-ig működött Budai Ifjúsági Park – vagy ahogyan a fellépők és a fiatalok egyaránt emlegették – Ifipark néven. Kezdetben csak öltönyben és nyakkendőben engedték be a fiatalokat, a fiúkat csak rövid hajjal, így próbálván gátat vetni a Beatles-korszak és a hippimozgalom betörésének. Ez persze csak ideig-óráig sikerült: a hely az ifjúság lázadásának szimbóluma lett, és a korszak legnépszerűbb zenekarai rendeztek itt legendás bulikat: a Scampolo, a Korál, a Piramis, a Bergendy, a Gemini, a Hungária, a Kex és mások. 1980-ban az Edda Művek koncertje előtt a park kőkerítése ráomlott a közönségre, ezután az Ifipark már csak ideiglenesen nyitott ki, majd 1984-ben végképp bezárt. Azóta legfeljebb az életveszélyes omlásokat elhárító állagmegóvás folyt, illetve folyik jelenleg is az épületen.

A tervezett felújítás után 7985 négyzetméternyi épület és tizenháromezer négyzetméternyi kert és udvar várja majd a látogatókat. A felszín alatt kulturális rendezvényterek, az egykori funkciót idézve műtermek és szobrászműhelyek, kiállítótermek lesznek. Szabadtéri színpadok, mélygarázs, éttermek is helyet kapnak a komplexumban. Becslések szerint évente kétszázötvenezer látogatót csalogathatnak a legendás műemlékhez. Azt, hogy ez milyen bevételekkel járhat, a Magyar Turizmus Zrt.-nél a Bors kérdésére nem tudták megmondani: a jövő évi stratégiával vannak elfoglalva, 2014 túl messze van.

Komár László nosztalgiával gondol vissza az Ifiparkra

– Ezen a képen, ami 1968-ban készült, a Scampolóval nyomom. Ez volt az első olyan magyar amatőr beatzenekar, amely rock and rollt játszott. 1961-ben jött létre a Földmunkagép Vállalatnál dolgozó fiatalokból – mondja Komár. – A nézőcsúcsot sokáig mi tartottuk 12 500 fővel, amit később a Piramis döntött meg. Azt az ezüst pecsétgyűrűt, ami a fotón a kezemen látható, egy rajongómtól kaptam, de sajnos 1992-ben Füreden beleesett a vízbe. Akkoriban nemcsak nekünk, hanem a közönségnek is kötelező volt az öltöny, nekem ez az egy volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól