Bodrogi: el sem hiszem, hogy már 78 éves vagyok

Hamarosan a Pókember bőrébe bújik a színpadon, ami – valljuk be – nem mindennapi dolog.

- Ez így van, és annyira magával ragadott a lehetőség, hogy még a filmet is megnéztem, pedig eddig eszembe sem jutott. Persze első hallásra nyilván mindenki azt hiszi, hogy rohangászok majd a díszleteken, mint pók a falon, de ez nem egészen így lesz. Ugyanis a megvénült Pókembert játszom majd, ahogyan a Macskanő és a többi szuperhős is idősebb lesz a darabban, mint az eredeti figurák.

Ha már a kornál tartunk, gyakran eszébe jut az öregedés?

- Csak ha eszembe juttatják – nevet. – Máskor nem foglalkoztat. De ha ki kell mondani: hetvennyolc, na, akkor végem. Akkor nem akarom elhinni. Arra gondolok, hogy ilyen kor egyszerűen nincs is. De igazából az egész attól függ, hogy mit csinálok. Ha mondjuk, a magasba kell másznom, akkor nagyon is érzem, hogy öreg vagyok, de ha el kell játszani valamit, akkor soha. A színpad egészen különleges, ott egy csettintésre elmúlik minden betegség, fájdalom. Lehet, hogy fáj valami az előadás előtt és után, de közben soha nem érzem. Amikor a vesekövemet kivették, három napra rá már a színpadon álltam. Szöveget is csak egyetlenegyszer felejtettem el életemben a színpadon, se előtte, se azóta soha.

Úton-útfélen megállítják, az ország nagypapájának becézik, kislányok „lesüsüzik” az utcán. Tényleg nem zavarja soha?

- Őszintén mondom, hogy nem. Persze volt egy-két őrült rajongóm, de őket is le tudtam valahogy szerelni. Nem voltak ellenségesek, csak épp már túl sok volt az állandó jelenlétük. Egyszer az életben azért megfordult a fejemben, hogy álcázom magamat, szakállt, bajuszt növesztettem. A hangom azonban lebuktatott, úgyhogy akkor megtanultam egy életre, hogy nem menekülhetek. De nem is akarok, hiszen imádom a közönséget.

Sokoldalú színész, aki könyvet is írt, most pedig egy kiállításmegnyitón beszélgetünk. Csak nem kezdett el festeni is?

- Nem, szó sincs róla. Ez amolyan baráti dolog, fogalmazzunk úgy, hogy rendhagyó tárlatmegnyitás. Megismerkedtem Kabar Viviennel, vannak közös barátaink, és egyik dolog következett a másikból. Rendkívüliek a képei, többször is meg kell nézni valamennyit, azt hiszem. Ilyen stílusú alkotásokkal eddig nem nagyon foglalkoztam, ám nem idegen tőlem a festészet. Nem értek hozzá, de például Munkácsyt és Csontváryt nagyon szeretem.