Celeb

Bugyi nélkül ment az ötgyermekes apához Baukó Éva

GYLF

Létrehozva: 2012.07.25.

A Borsnál jelentkezett az a férfi, akiről VV Éva azt állítja, zaklatja. Tibor nem titkolta lapunknak, beleszeretett a lányba, amiről nem tehet.

 

Mondhatják, hogy bolond vagyok, de nem tehetek semmit. Amikor megismertem Évát, sajnáltam, utána szántam, végül beleszerettem – mondta a Borsnak Tibor, az az ötvenhét esztendős férfi, akiről VV Éva azt állította, zaklatja őt. Az ötgyermekes apa lapunknak elárulta, a korabeli hölgyekre gondolni sem tud. Ugyanakkor Éva érett, de fiatal nő.

– Úgy alakult az életem, hogy valamiért mindig az első szerelmemet kerestem mindenkiben. Főleg 18-19 éves barátnőim voltak, és tudtam, véget ér a kapcsolatunk, mégis a jóval fiatalabb hölgyek mozgatnak meg. Amikor megismertem Évát, nem tudtam, hogy ki ő. Ám amióta itt lakik, nagyon sok a botrány. Rengeteget beszélgettünk, feljárt hozzám, sofőrködtem neki, az internetet is tőlem kapja. Próbáltam neki abban is segíteni, hogy kikerüljön abból a helyzetből, amiben van. De hiába, nem tudja, hol a határ, és amikor az utolsó utáni pohár is lecsúszik, kitör. Kiabál, mindenkit bánt. Nemegyszer avatkoztam közbe, amikor másokkal összeakaszkodott. Mindezek ellenére segíteni akartam, főleg azután, hogy beleszerettem – magyarázta a férfi, miközben látszott rajta, már maga sem hisz a románcban. Ám az érzésein nem tud uralkodni.

– Nem ok nélkül történhetett ez. Többször aludt nálam, az összes alkoholt megitta, ami a lakásomban volt. Egyszer lenge ruhában jött, s észrevettem, hogy nincs rajta bugyi. Azt mondta, igen, és meg is mutatta. Aztán beleült az ölembe, majdnem végem is lett. Én nem zaklattam, gyakran beszélgettünk, lelkiztünk. Sokszor meg is nyílt nekem, másnapra azonban mindent elfelejtett, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Biztos lehetett volna köztünk szex, de nem kezdeményeztem. Úgy nem szeretném, ha a nő ittas, és másnap én vagyok a szemét. Talán jobb lenne, ha elköltözne innen, és elfelejthetném – magyarázta a férfi, aki elismerte, tényleg letöltötte Éva gépéről a pikáns képeit, de korábban már a netről is számos fotót gyűjtött róla. Egyetlen mentsége van: szerelmes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”