Celeb

Gábor: Berki életveszélybe sodorta a gyerekeimet

Bors

Létrehozva: 2012.07.23.

Három és másfél éves kislányát vitte haza a nagyszülőktől a 39 éves Gábor, amikor Berki Krisztián Porsche luxusautója mögé került.

Néhány nappal ezelőtt Berki Krisztián arról számolt be lapunknak, hogy egy titokzatos férfi egy Opellal le akarta szorítani az autóját, majd hátulról szándékosan belé hajtott és cserbenhagyta. Amikor ezt az újságban az Opel sofőrje, a 39 éves Gábor olvasta, felháborodva kereste meg lapunkat, és kiderült: tízéves kocsijában három és másfél éves kisgyermekét, Rékát és Zsófit vitte hazafele az autó hátsó ülésén, amikor Berki luxus Porschéja mögé került.

– A belső sávban haladtam, éppen előztem, amikor hátulról villogni kezdett, hogy húzódjak le. Meg sem várta, míg ezt megteszem, jobbra, teljesen szabálytalanul kivágott, megelőzött, elém került, majd nyomott egy satuféket, én meg belementem. Mutattam neki, hogy húzódjon le, mikor már a középső sávban voltam. Ekkor mögém jött, lefotózott, majd elhajtott – emlékezett az életveszélyes pillanatokra Gábor.

– A hátsó ülésen ült a három és a másfél éves gyerekem, a nagyobb majdnem sírni kezdett, amikor mindez történt. Berki Krisztián ezzel az akciójával nem csak engem, őket is életveszélynek tette ki. Ez volt este fél nyolckor. Hajnali fél kettőkor pedig jött a rendőrség azzal, hogy cserbenhagyásos balesetet okoztam – mesélte a sofőrként dolgozó férfi, akit majdnem elvittek a családja mellől. Bediktálta a történteket, és kérte, hogy kérjék ki a felvételeket, mert azon jól látszik, mi történt valójában.

– A rendőrök megkérdezték, miért nem tettem feljelentést, de hát néhány óra múlva már kint is voltak a lakásomon, másrészt csak egy német rendszámú sportautót láttam. Nem én vagyok a cserbenhagyó. Berki Krisztián hagyott minket cserben, és veszélyeztette a gyerekeim és az én életemet – mondta felháborodottan a férfi.

– Olvastuk a különböző cikkekhez a hozzászólásokat, miután Berki Krisztián azt állította, hogy a férjem le akarta őt szorítani az útról. Olyanokat írtak, hogy miért nem lőtt utána, ami érzékenyen érintett minket. Ezután döntöttük el, hogy a nyilvánossághoz fordulunk – mondta az asszony.

„Nem értettük, miért csinálja”

Berki Krisztiánt lapzártáig nem tudtuk elérni, utastársát, Tóth Zoltán vezetéstechnikai instruktort – aki az anyósülésen ült a történtekkor – azonban igen.
– Az eset közben is pont arról beszéltünk, hogy nem normális, amit ez a férfi csinál. Le akart szorítani minket az útról, csak Krisztián lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt baleset. Láttuk a gyerekülést az autóban. Nem tudtuk, hogy ült benne két kisgyerek, de akkor meg főleg nem értem, hogy miért csinálta mindezt – mondta Tóth Zoltán. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618511
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618511
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618511
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”