Test és lélek

Közönyösök a magyar párok fele

Bors

Létrehozva: 2012.07.17.

Hároméves házasok vagyunk, előtte több mint két évig éltünk együtt. Eleinte tüneményes volt a feleségem, és én is éreztem, hogy mindenben megfelelek neki. Mostanában már azon is veszekszünk, hogy a zoknit összehajtogatva vagy gombócba gyűrve kell-e tárolni a fiókban. Nem hiszem el, hogy az is okozhat problémát egy házasságban, hogy miképpen hajtsuk össze a zoknit. Lehet, hogy mi nem illünk össze? N. Tibor

Száz kapcsolat közül tíz boldog, húsz határozottan boldogtalan, hetven pedig közönyös. Párkapcsolatban élni nehéz, ennek ellenére minden ember párban akar élni. A párkapcsolatot aztán különféle próbatételek elé állítja az élet: anyagi gondok, szülői hatások, barátok elejtett kritikái, munkahelyi problémák, életszakaszok krízisei, fogkrémes tubus, no és a zoknihajtogatás.

Régebben azt tartották, hogy a veszekedés az élet sója, és hogy az ellentétek vonzzák egymást. Talán az ingerszegény környezetben a párok jobban bírták az ellentéteket. Manapság azonban érdemes odafigyelni az önismeretre és az emberismeretre is. Ugyanis sokkal egyszerűbb hozzánk illő párt választani, mint „összecsiszolódni”, mert ez utóbbi nagyon fájdalmas is lehet.

Mire érdemes figyelni, amikor az összeillőségről gondolkodunk? A hasonló érdeklődési területre, a nagyon hasonló vérmérséklete, bioritmusra. Nagy korkülönbség esetén az egyik örökgyerek marad a kapcsolatban, míg a másik öregnek érzi magát. Nem elhanyagolható kérdés az sem, milyen neveltetést kaptak, milyen tervekkel és célokkal indulnak az életben, s milyen elképzeléseik vannak a gyermeknevelésről.

Lehet, hogy az első percben szerelemre lobban egymás iránt két ember, mégis csak akkor lesz boldog a kapcsolatuk, ha minél több téren passzolnak egymáshoz. Az összeillőség megvizsgálható és a mértéke megmérhető. Sőt! Ennek elemzése lehetőség a párnak, hogy lássák a kapcsolat jövőjét, a konfliktusos területeket, az erősségeiket, s azt is, mit tehetnének a kapcsolat megőrzése, illetve még harmonikusabbá tételének érdekében. Mert az összeillő pár valóban egy lélek két testben.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy