Celeb

Zombik ijesztgetnek Kiskunlacházán

T. D.

Létrehozva: 2012.06.20.

Az ideglelés Csernobilban című amerikai horror hat egyetemista illegális kalandját meséli el az 1986-ban felrobbant atomreaktor melletti városkában. A horrorfilmet jórészt Kiskunlacházán vették fel.

Ki ne emlékezne az 1999-es Ideglelés (The Blair Witch Project) című filmre? Ebben néhány amerikai tinédzser vadkempingezni indul egy marylandi sűrű erdőbe, hogy utánajárjon a helyi boszorkány legendájának, ám egyikük sem éli túl a sötét kalandot.

Az alacsony költségvetésű horror igazi kasszasiker lett, aminek oka, hogy néhány amatőr kézi kamerával forgatták le az egészet, amolyan áldokumentumfilm szerűen. Ettől lett hiteles és hihető. A nagy áttörésnek számító módszert azóta számos moziban láthattuk már, kvázi bevett technika lett.

Az Ideglelés Csernobilban hazai címe is erre utal, a forgalmazó nyilván így kívánta felhívni a figyelmet a film zsánerére. Az eredeti cím egyébként Chernobyl Diaries (csernobili naplók).

A sztori adott: 1986. április 26-án a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora felrobbant, brutális mennyiségű radioaktív szennyeződést juttatva a levegőbe. A szomszédos városka, Pripjaty a mai napig lakatlan, ami vonzza az illegális katasztrófaturistákat. Korábban itt éltek családjaikkal az erőmű dolgozói. A területet evakuálták a reaktor felrobbanása után, a menekülők otthagytak csapot-papot, azóta minden érintetlenül maradt.

Huszonöt évvel a tragédia után ide tartanak kíváncsi hőseink, hat huszonéves diák, felfogadva egy helyi túravezetőt, aki a hatósági tiltással dacolva elkalauzolja őket a kísértetvárosba. Ám épp amikor besötétedne, rozoga autójuk lerobban, és kénytelenek az éjszakát az elhagyott helyen tölteni. Természetesen hamar kiderül, hogy nincsenek egyedül, ugyanis a terület kannibál mutánsokkal (zombikkal?) van tele, a szereplők pedig – tíz kicsi néger módjára – elkezdenek fogyatkozni. A kérdés csak az, ki ússza meg a kirándulást.

A film ötlete állítólag úgy született meg, hogy a producer Oren Peli – aki a Parajelenségek-szériával már kipróbálta magát a misztikus horrorok területén – rátalált a világhálón egy motoros lány blogjára, aki keresztülvágott a Csernobil melletti Pripjaty területén. A jól sikerült horror másik érdekessége, hogy jelentős része Magyarországon forgott, egy hatalmas területen fekvő, elhagyatott, volt orosz laktanyában Kiskunlacházán.

 


Ajánljuk

 

Az Ideglelés Csernobilban pofon­egyszerű, mégis jól felépített film. Nem ígér többet kilencven percnyi tömény izgalomnál, azt viszont tökéletesen teljesíti. A kiskunlacházai laktanya helyszíne pedig remek választásnak bizonyult a forgatásra, kiválóan működik a sugárfertőzött szellemváros képében. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról