Celeb

Megtiltották Puzséréknak, hogy kritizáljanak

B. M.

Létrehozva: 2012.05.21.

A Bors lefotózta azt a dokumentumot, amelyen a csatorna megszabta Hernádi Juditéknak, hogy miről nem lehet rossz véleményük, és hogy melyiküknek mikor kell állást foglalnia

A Bors riportere meglepő dokumentumot fotózott le a szombati Csillag születik élő adásán. A papírlapok Pokorny Lia, Hajós András, Hernádi Judit és Puzsér Róbert előtt hevertek. A zsűri az adásmenet részeként kapta meg ezeket az utasításokat. A dokumentumból kiderül, hogy az RTL Klub igencsak rövid pórázon tartja a zsûrit: hiába tűnnek sokszor szigorúnak, a véleményüket egy-egy produkcióról nem mondhatják el teljesen szabadon. Több olyan feltételt kell szem előtt tartaniuk, amit a gyanútlan tévénéző a kanapéján ülve nem is sejt.

„Mi választottuk ezt a dalt. A hátteret nem lehet kritizálni. A ruhát nem lehet kritizálni. A dalválasztást, a dalt és az eredeti előadót nem lehet kritizálni” – áll az utasítás a lefényképezett papírlapon, amelyen azt is feltüntették, hogy egy-egy elôadásnak melyik ítész a felelőse. De hogy ez mit jelent pontosan – azaz mi a feladata a kijelölt embernek –, csak találgatni lehet, ugyanis hiába szerettünk volna a kérdéseinkre az RTL Klubtól választ kapni, a produkció elzárkózott a nyilatkozattól.

Mint ahogy azt sem tudhattuk meg, vajon hogyan élheti meg mindezt a Csillag születik legmarkánsabb véleményeit megfogalmazó zsűritagja, Puzsér Róbert. A kritikus szinte minden interjújában elmondja: ő egy őrkutya, akinek az a feladata, hogy jelezze, ha valami silány, hitvány, ízléstelen, hazug, álságos. S ezt hétről hétre meg is teszi.

– Meghívtak egy szórakoztató műsorba zsűrizni, de én kikötöttem, hogy csak akkor vállalom el, ha megkapom a számomra megszokott autonómiát, más szóval azt mondok, ami akarok. Nyilvánvalóan nem sérthetem a televízió gazdasági érdekeit meg a jó hírnevét, ilyet nem is teszek – nyilatkozta néhány hete a zsűri legkegyetlenebb tagjának kikiáltott Puzsér Róbert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel